A Budapesti Operettszínházzal való együttműködésünk keretében tagjaink számára havonta 1–2 alkalommal elérhetőek lesznek kedvezményes jegyvásárlási lehetőségek, melyek akár 10–50% engedményt is biztosítanak egyes előadásokra.
Ezek az ajánlatok kizárólag a kamarai tagok számára érhetők el, és csak meghatározott ideig vehetők igénybe.
Aktuális ajánlat(ok):
Elérkezett az évad utolsó ajánlata a nyári szünet előtt. Ennek jegyében egy könnyed, az egész család számára szórakoztató Hamupipőke adaptációt ajánlok Önöknek, most 50% kedvezménnyel!
Az előadás időpontja: június 15., 19:00 óra
Jegyvásárlásért kattintson ide: https://operett.jegy.hu/program/hamupipoke-161198/1263338
A kedvezményre jogosító kód bejelentkezést követően érhető el:
A tartalom megtekintéséhez be kell jelentkezni
A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és színpadi mű született belőle. A Budapesti Operettszínház Hamupipőkéje azonban nagyratörő, és minden eddigi feldolgozásnál komplexebb. A szerzőpáros a magyar népmese és folklór elemeitől a mélylélektanig mindent beleszőtt a történetbe, mindezt úgy, hogy a család apraja-nagyja számára szemet és szívet gyönyörködtető legyen. A látvány minden eddigit fölülmúl, hiszen az Operettszínház új akvizíciója, az óriási LED-fal kitágítja a vizuális lehetőségek tárházát.
A jegyek kosárba helyezése után a KUPONKÓD mezőbe kell beírni a kedvezménykódot. Ezután az érvényesít, gombra kell kattintani – a rendszer így adja meg az 50 % kedvezményt.
A VIP páholyhelyekre nem érvényesíthető az ajánlat.
Szeretettel várjuk Önöket színházunkban!
Tisztelt Partnerünk!
Aktuális ajánlatunk a Jekyll & Hyde, a misztikus thriller világsikerű Broadway-musical változata!
Nézze meg, most június 12-én (csütörtök) 19:00 órakor, 30% kedvezménnyel!
Vásárlásért kattintson ide: https://operett.jegy.hu/program/jekyll-es-hyde-122870/1263331?
A kedvezményre jogosító kód bejelentkezést követően érhető el:
A tartalom megtekintéséhez be kell jelentkezni
London, 19. század. Az orvos Dr. Jekyll megszállottan kutat, hogy elméletét empirikusan is bizonyítsa – ehhez már csak az emberen végzett kísérlet hiányzik.
Remek dalok hazánk legismertebb musicalszínészeinek előadásában, látványos díszletek és részletgazdag jelmezek garantálják a feledhetetlen élményt!
Robert Louis Stevenson klasszikus rémregényének színpadi adaptációja egyaránt szól a bennünk lévő jó és gonosz küzdelméről és a szerelem kiismerhetetlen természetéről. Legfőbb kérdése az, hogy bemerészkedhet-e az ember és az emberi tudomány Isten felségterületére.
A jegyek kosárba helyezése után a KUPONKÓD mezőbe kell beírni a kedvezménykódot. Ezután az érvényesít, gombra kell kattintani – a rendszer így adja meg a 30% kedvezményt.
A VIP páholyhelyekre nem érvényesíthető az ajánlat.
Szeretettel várjuk Önöket színházunkban!
A világsikert aratott Hófehérke táncjáték áprilistól a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán!
Gyereknapra készülve, most 50% kedvezménnyel válthatja meg jegyeit!
A világ egyik leghíresebb Grimm-meséjéből készült táncjáték népszerűségének titka, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is magával ragadja a Walt Disney rajzfilmjéből jól ismert hét törpe, a szépséges Hófehérke és a gonosz mostoha története, amely Kocsák Tibor fülbemászó zenéjére, ifj. Harangozó Gyula ötletdús koreográfiájával, Velich Rita gyönyörű jelmezeivel, Kentaur varázslatos látványvilágával elevenedik meg. A nemzetközi sikerű produkció az elmúlt 20 évben három kontinenst meghódítva bejárta a világot
A kedvezményre jogosító kód bejelentkezést követően érhető el:
A tartalom megtekintéséhez be kell jelentkezni
Választható időpontok: 06.04. (18:00), 06.05. (19:00), 06.06. (18:00), 06.07. (11:00 és 14:30), 06.08. (11:00 és 14:30), 06.09. (14:30)
Jegyvásárlásért kattintson ide: https://operett.jegy.hu/program/hofeherke-161199
A produkció előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé.
A produkció a PRO FILII ALAPÍTVÁNY (www.profilii.hu) támogatásával jött létre. Logo és plakátterv: Kentaur
A jegyek kosárba helyezése után a KUPONKÓD mezőbe kell beírni a kedvezménykódot. Ezután az érvényesít, gombra kell kattintani – a rendszer így adja meg a 40 illetve az 50 % kedvezményt.
A VIP páholyhelyekre nem érvényesíthető az ajánlat.
Szeretettel várjuk Önöket színházunkban!
————————————————————————————–