Fő témánk a 2023. és 24. évi szakdolgozói béremeléssel kapcsolatos intézkedések megtárgyalása volt.
Dr. Takács Péter a korábbi egyeztetéseink alapján két megoldási lehetőséget vázolt, melyek közül az elnökség azt a javaslatot fogadta el, amely alapján azonos százalékos arányú béremelés illeti meg 2023-ban az egészségügyi terület szakdolgozóit, melynek végleges mértékéről a megállapodást követően azonnal tájékoztatni fogjuk a tagságot.
Megállapodtunk abban is, hogy a 2024. évi béremelés kapcsán konstruktív egyeztetéseken, az államtitkársággal közösen kidolgozzuk a munkaterhelés és a kockázati tényezők figyelembevételével alkalmazható differenciált béremelés alapjait.
Bár azzal kapcsolatban, hogy az idei évi béremelés visszamenőleg is kifizetésre kerüljön, nem tudunk eredményt elérni, a megbeszélés mindenképpen pozitív eredménnyel zárult, különös tekintettel arra, hogy sikerült megállapodni abban is, hogy az első lépcsőben megvalósuló béremelés bevezetése a pótlékok (munkahelyi pótlék, műszakpótlék, stb.) megtartása mellett történik majd meg.
A tárgyalásokat folytatjuk!