Az alábbi díjra KIZÁRÓLAG AZ ORSZÁGOS ELNÖKSÉG TAGJAI,
ORSZÁGOS SZAKMAI TAGOZATOK VEZETŐI, A KORÁBBI ÉVEK DÍJAZOTTJAI illetve
A TERÜLETI SZERVEZETEK ELNÖKEI nyújthatnak be jelölést!
Az Egészségügyi Világszervezete (WHO) közgyűlése 2020-at az „ápolók és szülésznők nemzetközi évének” nyilvánította Florence Nightingale születésének 200. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Elnökség a bicentenárium alkalmából új díjat alapított. „Az Ápolás Hivatásért” elismerés is idén kerül elsőként átadásra, melyben olyan kollégák részesülnek, akik áldozatos szakmai munkájuk mellett részt vesznek a jövő ápolóinak, szülésznőinek oktatásában ezzel is elősegítve az egészségügyi hivatás népszerűsítését, megbecsülését.
A kitüntetés alkalmával átadásra kerül:
Szabó Virág szobrászművész alkotása: Talapzaton álló Florence Nightingale-t ábrázoló bronz szobor, korhű ruhában, kezében lámpással. Valamint egy kitűző mely 3 cm átmérőjű, ovális alakú, bronzból készült arany bevonattal. Mintázata Florence Nightingale lámpását ábrázolja.