social

Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny

| Szerző: MESZK

A versenyszervezés eddigi eredményeire, tapasztalataira, együttműködő partneri hálózatunkra, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával időközben kialakult országos szakképzési infrastruktúránkra alapozva Szakképzési, Oktatási és Továbbképzési Igazgatóságunk kezdeményezésére és szervezésében 2022 októberében első alkalommal hirdettük meg a „Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny” (a továbbiakban: Szakképzési Verseny) elnevezésű versenyt. A Szakképzési Versenyt a Magyarország területén egészségügyi középfokú szakképzést folytató intézmények azon tanulói/képzésben résztvevői számára hirdettük meg, akik iskolai rendszerben folytatják tanulmányaikat a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 1. mellékletében szereplő, Egészségügy ágazatba sorolt 27 szakma/szakmairány valamelyikében.

 

A Szakképzési Verseny pedagógiai célja a magyarországi egészségügyi középfokú szakképzés színvonalának további növelése, a szakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok és felkészítő tanáraik eredményeinek elismerése. Cél az eredeti munkakörnyezetet szimuláló gyakorlati feladatok által a versenyzők szakmai tudásának felmérése. Cél továbbá az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsének növelése és a szakképzésbe való belépés vonzóvá tétele a szakmák bemutatása által, ezzel elősegítve a pályaválasztó fiatalok pályaorientációját.

 

A Szakképzési Versenyt a MESZK a 11., 12., 13., 14., 15. évfolyamokon tanulmányokat folytatók számára az alábbi ismeretkörökben hirdette meg azzal, hogy a versenyfeladatok úgy kerülnek kialakításra, hogy alkalmasak legyenek a nevező versenyzők által befejezett évfolyam szakmai tartalmának mérésére:

  • Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek
  • Belgyógyászat és ápolástana
  • Geriátria klinikuma, idős betegek speciális ápolása
  • Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia
  • Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana
  • Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, aneszteziológiai alapismeretek
  • Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, a műtéti betegellátás alapjai
  • Klinikai laboratóriumi alapismeretek szakasszisztenseknek
  • Képi diagnosztika alapjai szakasszisztenseknek, Radiológiai vizsgálatok
  • Hisztotechnikai alapismeretek szakasszisztenseknek

 

A versenyfelhívásunkra 42 egészségügyi szakképzést folytató intézmény 634 tanulója/képzésben résztvevője 7 ismeretkörre adta le nevezését az erre a célra kialakított elektronikus felületen.

 

A Szakképzési Verseny során a versenyzők három fordulóban mérik össze tudásukat:

Első forduló: elődöntő, mely központi interaktív versenytevékenység 2022. november 22-24. között zajlott le. Ennek során az 592 versenyző saját iskolájában oldotta meg a 30 feladatból álló, a versenyszervező által összeállított központi interaktív versenyfeladatot, mely a https://redmenta.com/ felületen volt elérhető. Az ismeretkörökhöz rendelt versenyfeladatok egyaránt tartalmaztak egyszeres feleletválasztós, többszörös feleletválasztós, igaz-hamis állításos feladatokat. A feladatsorok a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott tanulási eredmények tartalmából kerültek összeállításra.

Az interaktív versenyfeladat során elért ismeretkörönkénti/munkarendenkénti átlageredményeket az következő táblázat tartalmazza:

Ismeretkör/munkarend  Interaktív versenyfeladat összes versenyző átlageredménye Vármegyei döntőbe továbbjutott versenyzők átlageredménye
Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek
Alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarend
73,5% 76,1%
Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
77,6% 78,7%
Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek
Munka melletti, esti munkarend
85,2% 85,2%
Belgyógyászat és ápolástana
Alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarend
63,0% 63,0%
Belgyógyászat és ápolástana
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
76,8% 76,8%
Geriátria klinikuma, idős betegek speciális ápolása
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
71,8% 71,8%

Geriátria klinikuma, idős betegek speciális ápolása

Munka melletti, esti munkarend

86,4% 86,4%
Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
60,9% 60,9%
Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana
Munka melletti, esti munkarend
69,6% 69,6%
Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, aneszteziológiai alapismeretek
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
84,0% 84,0%
Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, a műtéti betegellátás alapjai
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
77,8% 77,8%

Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia

Érettségi végzettséggel, nappali munkarend

83,6% 83,6%

 

Második forduló: vármegyei döntő, mely gyakorlati versenytevékenység 2023. január 31-február 2. között került lebonyolításra. Ennek során a versenyzők beteg nélküli szituációs feladatot végeztek el, a feladathoz tartozó tevékenységeket mutatták be szimulációs eszközök használatával és szükség esetén imitátorok bevonásával. A vármegyei döntők lebonyolítási helyszínei SKILL laborok, tankórtermek ill. demonstrációs egységek voltak. Az elődöntőben szerzett pontok alapján ismeretkörönként/munkarendenként külön-külön kerültek rangsorolásra a versenyzők.  A vármegyei döntők lebonyolítása a MESZK Országos Szakképzési Központ iránymutatása alapján, a MESZK Területi Szervezetei bevonásával történt 16 helyszínen, 34 versenycsoportban 425 versenyző részvételével.

Azon ismeretkörök/munkarend esetében, melyekben a versenyzői létszám országosan 10 fő vagy alacsonyabb volt, a második forduló nem került megszervezésre, a versenyzők országos döntőn mérhetik össze szakmai tudásukat.

 

A vármegyei döntő során elért ismeretkörönkénti/munkarendenkénti átlageredményeket az következő táblázat tartalmazza:

 

Ismeretkör/munkarend Vármegyei döntő összes versenyző átlageredménye Országos döntőbe továbbjutott versenyzők átlageredménye
Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek
Alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarend
62,5% 93,9%

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek

Érettségi végzettséggel, nappali munkarend

65,4% 97,0%
Belgyógyászat és ápolástana
Alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarend
49,9% 86,9%
Belgyógyászat és ápolástana
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
70,1% 84,7%
Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend
80,2% 91,9%

Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia

Érettségi végzettséggel, nappali munkarend

73,1% 88,0%

 

 

Harmadik forduló: országos döntő, mely gyakorlati versenytevékenység, melynek során a versenyzők beteg nélküli szituációs feladatot végeznek el, a feladathoz tartozó tevékenységeket mutatják be szimulációs eszközök használatával és szükség esetén imitátorok bevonásával.

Az országos döntők időpontja 2023. március 29., ahol a vármegyei döntőkből/elődöntőből továbbjutott 124 versenyző 12 versenycsoportban mérheti össze szakmai tudását.

 

Az országos döntők ismeretkörönkénti/munkarendi helyszíneit a következő táblázat tartalmazza:

 

Ismeretkör megnevezése Országos döntő helyszíne

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek

alapfokú iskolai végzettséggel nappali munkarend

Lurdy Ház

1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14. 6-7. terem

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek

érettségi iskolai végzettséggel nappali munkarend

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek

munka melletti esti munkarend

Belgyógyászat és ápolástana

alapfokú iskolai végzettséggel nappali munkarend

Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye

1068 Budapest, Rippl Rónai utca 26.

Belgyógyászat és ápolástana

érettségi iskolai végzettséggel nappali munkarend

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye

1194 Budapest, Csengő u. 1.

Geriátria klinikuma, idős betegek speciális ápolása

érettségi iskolai végzettséggel nappali munkarend,

munka melletti esti munkarend

Közép-európai Szakgimnázium Technikum és Szakképző Iskola

1056 Budapest, Váci utca 47.

Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana

munka melletti esti munkarend

Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana

érettségi iskolai végzettséggel nappali munkarend

Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola

1043 Budapest, Kassai u. 24/a

Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia

érettségi iskolai végzettséggel nappali munkarend

Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház, Skill Labor

6000 Kecskemét, Nyíri út 38.

Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, aneszteziológiai alapismeretek
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és EOK, Skill labor

3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.

Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek, a műtéti betegellátás alapjai
Érettségi végzettséggel, nappali munkarend

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és EOK, Skill labor

3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.

 

 

A verseny zárásakor, az országos döntő alkalmával a versenyzők elismerése mellett nagy hangsúlyt helyezünk a felkészítő pedagógusok, gyakorlati oktatók, egészségügyi szakképzést folytató technikumok és duális képzőhelyek elismerésére is.

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a MESZK Területi Elnökeinek és Területi Szakképzési Referenseinek a Szakképzési Verseny vármegyei döntőinek magas színvonalú előkészítéséért és lebonyolításáért, továbbá a vármegyei döntők és az országos döntők helyszíneit biztosító egészségügyi szakképzést folytató intézmények és vármegyei kórházak vezetőinek és munkatársainak.

Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a Szakképzési Verseny támogatásáért a verseny vármegyei döntők fővédnökeinek, védnökeinek, valamint az országos döntőket támogató országos fővédnökeinek, védnökeinek és a Hartmann-Rico Hungária Kft.-nek.

 

Készítette:

Dr. Balogh Zoltán elnök, a szakképzési verseny köztestületi fővédnöke

Dr. Oláh András OTTB elnök, szakképzési, oktatási és továbbképzési igazgató, a szakképzés verseny főszervezője

Barczi Erika országos szakképzési koordinátor

Saxné Fruh Katalin országos szakképzési koordinátor