Hatalmas siker a MESZK első, diákoknak szóló szakmai versenye
Hatalmas sikerrel, 124 döntőbe jutott diák versenyezhetett a budapesti Lurdy Házban, illetve 4 további fővárosi helyszínen, valamint Miskolcon és Kecskeméten a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által meghirdetett Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyen. A verseny első elődöntőjén, tavaly ősszel, 42 egészségügyi szakképzést folytató intézmény 634 tanulója/képzésben résztvevője vehetett részt. A helyi versenyeket követően januárban és februárban a vármegyei döntők 16 helyszínén, 34 versenycsoportban 425 versenyző mérhette össze tudását, ahonnan 124 diák jutott be a 7 szakmaterületi ismeretkört érintően megrendezett országos döntőbe.
Március 29-én a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny döntőjének napján dr. Balogh Zoltán a MESZK elnöke, dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár és dr. Oláh András, a MESZK szakképzési, oktatási és továbbképzési igazgatója köszöntötték a versenyzőket és felkészítő tanáraikat.
Az elődöntő tesztfeladatai után a második fordulóban és a döntőn már szituációs feladatokkal kerültek szembe a versenyzők, ahol a legmagasabb színvonalú szimulációs eszközök, a legmodernebb technológiákat felvonultató, képzéssegítő eszközök, oktató modellek is szerepet kaptak a versenyfeladatokban.
A videós összefoglalónk itt tekinthető meg:
A verseny nyertesei:
Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek ismeretkörben
– alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Nagy Andrea – Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium, elméleti és gyakorlati felkészítő tanára: Szujó Éva Mária
– érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Nádasdi Panna – Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye, elméleti felkészítő tanára: Matlákné Csizmadia Györgyi
– munka melletti esti képzésben résztvevő tanuló kategóriában első helyezett:
Csillag Vivien – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola, elméleti és gyakorlati felkészítő tanára: Némethné Torma Ida
Belgyógyászat és ápolástana ismeretkörben
– alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Szegner Vince Gábor – Váci Szakképzési Centrum Selye János Egészségügyi Technikum, elméleti felkészítő tanára: Dallos Tamás, gyakorlati felkészítője: Dallosné Király Erika
– érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Dobosi Eliána – Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola, elméleti és gyakorlati felkészítő tanára: Nagyné Kovács Erika
Geriátria klinikuma, idős betegek speciális ápolása (érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók és munka melletti esti képzésben résztvevők részére), valamint Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana (munka melletti esti képzésben résztvevők részére) ismeretkörökben első helyezett:
– Cserfalvi Tímea – Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Technikum és Kollégium, elméleti felkészítő tanára: Varga Lászlóné
Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana ismeretkörben
– érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Fige Fanni – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum, elméleti felkészítő tanára: Csopják Judit
Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek Perioperatív szakasszisztens/ Aneszteziológiai szakasszisztens ismeretkörben
– érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Nagy Szabina – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum, elméleti felkészítő tanára: Borzáné Kádár Marianna
Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia ismeretkörben
– érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók kategóriában első helyezett:
Tóth Szabolcs – Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum, elméleti és gyakorlati felkészítő tanára: Bogdány Lívia