social

2007. Szakmai Díjasok

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az egészségügy területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő szakdolgozói tevékenység elismeréseként MESZK Szakmai Díj elnevezéssel 2007-ben második alkalommal hirdetett pályázatot.
A MESZK Szakmai Díj annak a kamarai tagnak adományozható, aki hívatásának képviseletével az egészség megőrzése, betegségek megelőzése, az ápolás, gondozás, betegellátás terén magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, valamint kimagasló teljesítményével hozzájárult az egészségügyi ellátás és a szakdolgozói tevékenység fejlesztéséhez.

Évente 21 MESZK Szakmai Díj osztható ki, amely oklevéllel, emlékplakettel és pénzjutalommal jár. A díjat megyénként egy-egy fő, illetve országos szinten egy fő kaphatja meg.

A MESZK Országos Szervezete 2007. augusztus 24-én, a XXXVIII. Egészségügyi Szakdolgozói Konferencia keretén belül Debrecenben adta át a 21 MESZK Szakmai Díjat. Gratulálunk az elismerésben részesült egészségügyi szakdolgozóknak!

Megye Név Foglalkozás
Országos Szervezet Gyarmathy Mónika Ápolási Igazgató
Baranya Kolin Edit Vezető műtős szakasszisztens
Bács-Kiskun Miklós Márta Elméleti oktató, gyakorlatvezető
Békés Tóthné Ecker Éva Ápolási igazgató helyettes
Borsod-Abaúj-Zemplén Dr. Hermann Károlyné Ápolási igazgató
Budapest Óváriné Gáti Zsuzsanna Ápolási igazgató
Csongrád Bodrogi Sándorné Egészségügyi szakoktató
Fejér Habi Józsefné Vezető asszisztens (onkológia)
Győr-Moson-Sopron Hamucska Józsefné Ápolónő
Hajdú-Bihar Vámos Irma Osztályvezető főnővér
Heves Erős Józsefné Főműtősnő
Jász-Nagykun-Szolnok Tóth Gizella Vezető asszisztens
Komárom-Esztergom Izsó Anna Dietetikus
Nógrád Magyar Mónika Egészségügyi szervező
Pest Barakonyi Margit Védőnő
Somogy Dr. Jaklovicsné Végh Ilona Gyöngyi Osztályvezető főnővér
Szabolcs-Szatmár-Bereg Kovács Károlyné Osztályvezető főnővér
Tolna Kocsisné Gergely Éva Vezető ápoló(neurológia)
Vas Somogyi Miklósné Ápolási igazgató helyettes
Veszprém Nagy Ferencné Osztályvezető főnővér
Zala Béresné Lutter Mária Vezető gyógytornász (fizioterápia)