social

Ápolók Nemzetközi Napja

 

Az ünnepségen a MESZK helyi szervezetei által felterjesztett szakdolgozó kollégák kaptak elismerő díjat a MESZK B-A-Z Vármegyei Területi Szervezet Elnökségétől.

Megyénkben több mint 8000 fő szakdolgozó vesz részt az egészségügyi ellátásban, kamaránk kiemelten fontosnak tartja, hogy minden adandó alkalommal elismerje az alap-, járó- és fekvőbeteg ellátásban dolgozó kollégák szakmai munkáját.

Dulibán Lászlóné a MESZK B-A-Z Megyei Területi Szervezet elnöke megemlékezett a nagy elődökről, a magyar Kossuth Zsuzsannáról és az angol Florence Nightingale-ről – akinek születésnapja egyben az ápolás nemzetközi napja is egyben. Napjainkra térve elismerően szólt az ápolási szakemberek munkájáról, hivatástudatáról, áldozatvállalásáról is.

Az ünnepélyes díjátadást követte egy ünnepi műsor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeitől.

 

Kitüntetést az alábbi szakdolgozók kaptak az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából:

 

Miskolc Helyi Szervezet

Nemes Nóra – fogászati asszistens, Dr. Csépányi Adrien e.v. fogszakorvos rendelő

Medvéné Jurák Erzsébet – osztályvezető ápoló, B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szent Ferenc Tagkórház, Reumatológiai Osztály

Pásztor Andrea – szakasszisztens, B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Kardiovaszkuláris Centrum

Szabó Tímea – osztályvezető főnővér, B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Gyermekrehabilitációs Osztály

Cseh Katalin – ápoló, B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Centrum

 

Szikszó Helyi Szervezet

Bodolainé Makranczi Dóra – védőnő, Novajidrányi Község Önkormányzata, Abaújvári Háziorvosi és Védőnői Szolgálat Fenntartó Társulás

 

Sátoraljaújhely Helyi Szervezet

Bányácskiné Szabó Ildikó – ápolási igazgató, Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház

 

Edelény Helyi Szervezet

Flaskóné Szitár Zsuzsanna – felnőtt szakápoló, Edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet

 

Mezőkövesd Helyi Szervezet

Lengyel Emese – ápoló, B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Mezőkövesdi Tagkórház, Reumatológiai Rehabilitációs „A” osztály

 

Ózd Helyi Szervezet

Holló Jánosné – körzeti ápoló, Domaháza Körzeti Orvosi Rendelő

 

Kazincbarcika Helyi Szervezet

Wágner Beáta – főnővér, Kazincbarcikai Kórház Ápolási Osztály

 

Szerencs Helyi Szervezet

Vajdáné Gyurkovics Katalin – kardiológiai és angiológiai szakasszisztens, Szántó J. Endre ESZEI

 

Tiszaújváros Helyi Szervezet

Illés Jánosné – asszisztens, Tiszaújváros Város Rendelőintézet

 

Sárospatak Helyi Szervezet

Kocsis Gabriella – asszisztens, Sárospatak Város Rendelőintézete

 

Az ünnepi műsort követően tudományos tanácskozásra került sor a szakdolgozók számára szabadon választott továbbképzés keretében.

 

 

 

MESZK B-A-Z Vármegyei Területi Szervezet Elnöksége

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://meszk.hu/wp-content/uploads/sites/7/2023/05/344302269_557946572935385_1178309927456858768_n-472x1024.jpg
    [alignment] => aligncenter
)