Tisztelt Pályázó!
Tájékoztatni szeretnénk Önt, hogy a Medicina Projekthez kapcsolódó díjakat ebben az évben is kiadja a szervező bizottság. A zsűri idén is meghirdeti a „Kiváló szakdolgozó különdíj, 2023” című pályázatot, amelyet a Medicina Projekthez kapcsolódva a Med-Econ Humán Szolgáltató Kft. alapított 2022-ben. Idén a felhíváshoz támogatóként csatlakozott Mölnlycke Health Care Kft. ezáltal lehetővé vált, hogy a díjazottak köre kibővüljün „Kiváló krónikus sebkezelő” című elismeréssel. A nyertes szakdolgozók 600 ezer forint értékű díjban részesülhetnek, míg a minimum 3 fős teamben dolgozó sebkezelők 1 millió Ft elismerést kaphatnak.
A zsűri elnöke: Prof. Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke. A zsűri tagjai: Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke, Dr. Balogh Zoltán a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke, Prof. Dr. Boncz Imre, a PTE tanszékvezetője, Nógrádi Tóth Erzsébet, a Medicina évkönyv alapító főszerkesztője.
A legjobb helyezést elért pályázók díját tervezetten 2023. november hónapban, a 46. Medicina konferenciát követő gálaest keretében adjuk át.
A.) A Szakdolgozói különdíjra várjuk a legalább 20 éve közvetlenül a betegellátásban tevékenykedő szakdolgozók jelentkezését.
Alapelvárások a kiváló szakdolgozói különdíjra pályázókkal szemben:
- Fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményekben közvetlenül a betegellátásban dolgozó szakdolgozó / ápoló (aktív, krónikus, rehabilitációs, hospice, ápolási ellátás nyújtó intézmények munkavállalói egyaránt pályázhatnak)
- Legalább 20 év szolgálati idő (GYES, GYED ideje beleszámítandó)
Előnyben részesítendő szempontok – az értékelés során többletpontokat jelentő szempontok:
- Szolgálati időn belül közvetlenül ágymelletti munkával, műszakos ápolóként töltött időtartam hossza.
- Egészségügyi intézményen belüli vagy oktatási intézményben vállalt oktatási tevékenység.
- Ápolói szakma népszerűsítésében/toborzásban/mentorálásban betöltött tevékenység.
- Egészségügyi intézmény minőségbiztosítási rendszer fejlesztésében való részvétel / szerepvállalás.
- Az ápolási témában megjelent cikk, publikáció (akár saját szerzős, akár társszerzős publikáció).
- Szakmai konferencián tartott előadás.
- Közösségben (nem a munkahelyen) végzett önkéntes munka.
Jelentkezés módja: online pályázati felületen történik, melyre az alábbi dokumentumokat szükséges felcsatolni:
- Egyéni pályamunka, életút bemutatása a jelölt Önéletrajzában.
- Jelölt személyes Ápolói hitvallása, mely tartalmazza annak indokolását, hogy miért választotta az ápolói pályát. (Maximum 1 oldal)
- Legalább egy Ajánlás aktuális vagy volt munkahelyi vezető vagy munkahelyi kollektíva részéről.
Az Ajánlás(ok)ra vonatkozó további információk:
- az Ajánlás érkezhet jó körülhatárolható munkahelyi kollektíva részéről is, melynek feltétele, hogy a munkahelyi kollektívát alkotó személyek 50%-a, de legalább 3 fő ajánlja a jelöltet. A munkahelyi kollektíva ajánlása esetében szükséges pár mondatban bemutatni a szakmai csoportot/szervezeti egységet, melyből kiderül a kollektívát alkotó személyek összlétszáma.
- Az ajánlás tartalmazza a kiemelkedő életút/tevékenység/személyes attitűd méltatását. Több Ajánlás is benyújtható (maximum 3), de a díj odaítélése nem függ a beérkező Ajánlások számától.
A pályázati felület mindkét pályázati felhívás vonatkozásában 2023. augusztus 1. és szeptember 10. között lesz aktív az alábbi linken:
https://egugykerdoiv.limequery.com/453819?lang=hu
Reméljük, hogy sokan tisztelnek meg bennünket pályamunkájukkal!
Budapest, 2023. 06. 08.
Üdvözlettel:
Nógrádi Tóth Erzsébet | Cseh Borbála | |
alapító főszerkesztő | ügyvezető | |
Medicina évkönyv | Med-Econ Humán Szolgáltató Kft. |