2014. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója: Tóthné Koller Mária
Hittel és szeretettel dolgozik
Bájos, kislányos arc, nyílt, tiszta, kék szemek. Egyszerűség és nyitottság. A zalaegerszegi Tóthné Koller Máriát kollégái jelölték az „Év Fiatal Arca 2014” pályázatra, és a zsűri is úgy döntött, a fiatal ifjúsági védônô szakmai teljesítménye elismerésre méltó. Marcsi szerényen, de nagyon büszkén érkezett a címlapfotózásra.
– Ragyog az örömtôl!
– Annyira boldoggá tesz, hogy kollégáim, feletteseim és tanítványaim ajánlásával én lettem a pályázat nyertese, ez most felülír minden más aggodalmat, de nem is hagynám, hogy az ördög elrabolja az örömömet.
– Kicsit feszengett, amíg szépítették a címlapképhez.
– Inkább azért, mert nem vagyok hozzászokva, hogy ennyit foglalkozzanak velem és a külsômmel, kozmetikusnál sem voltam soha életemben. Inkább a természetességre törekszem.
– Nagyjából huszonöt évesnek tűnik, közben a négy gyermeke közül a legnagyobb fia már 19 éves egyetemista…
– Már régen elmúltam huszonöt, és valóban nagycsaládosok vagyunk. Joakim a villamosmérnöki karon tanul, hangmérnök szeretne lenni. Ábrahám fiam 13, Lévi pedig 9 éves. A három fiú mellé Rodét, a kislányomat 2,5 évvel ezelôtt kaptuk ajándékba. Bár ez valamennyiükrôl elmondható, mert egészen fiatal koromban egy orvos megállapította, hogy egy fejlôdési rendellenesség miatt soha nem lehet saját gyermekem. Többek között ez volt az oka, hogy annyira fiatalon lettem várandós Joakimmal, nem számítottam rá, hogy teherbe esem.
– Bibliai nevek?
– Igen. Hívôk vagyunk, ami nagyon sokat segít a mindennapjainkban. Amellett, hogy egy szeretô és segítô közösség tagjai vagyunk, a hit a munkámban is nagyon fontos szerepet játszik. Tíz éve dolgozom ifjúsági védônôként a zalaegerszegi Báthory István Szakképzô Iskolában, amit a második családomnak érzek. A diákok 15 évesen bekerülnek az iskolánkba, de az érettségi utáni képzések, illetve szakképzések miatt egészen a fiatal felnôtt korosztályig ide járhatnak, ennyi idô alatt nagyon a szívemhez nônek. Vannak nálunk hátrányos helyzetű, eltérô problémákkal küzdô tanulók, számomra kihívás ezeket a gyerekeket buzdítani, és szárnyakat adni nekik ahhoz, hogy személyiségük formálódjon. A vallásban alaptézis mások bátorítása, buzdítása, lelki gondozása, és az, hogy hittel sok minden lehetségessé válhat.
– Nem nehéz vagy kényelmetlen a kamaszokkal szerelemrôl, szexualitásról beszélgetni?
– Ha „kényes” a téma, és esetleg nevetgélnek, mindig azt mondom, hogy inkább most nevessenek, mint késôbb sírjanak. Engedem, hogy úgy reagálják le ezeket a kérdésköröket, ahogy ôk szeretnék. Miután a barátságról, szerelemrôl, szexualitásról egyébként a családban nem sokan beszélgetnek velük, eléggé hiányosak és tévesek az ismereteik. Én nyitott vagyok minden kérdésükre, ezért általában hamar megnyílnak, és mernek kérdezni. Nagyon szeretik az életbôl vett példákat, a humor pedig mindig oldja a feszültségeket.
– Szóval soha nem jön zavarba?
– Az elsô egy-két alkalommal még én is el-elpirultam, de azóta rutint szereztem, és a gyerekek általában hamar elfogadnak. Egyébként nemcsak a szexualitásról beszélgetünk, hanem sokféle témát feszegetünk, ami érinti ôket, legyen az a stressz, AIDS, szenvedélybetegségek vagy az önismeret. Velem felszabadultan tudnak beszélgetni, amiben az is közrejátszik, hogy nekem nem kell érdemjegyet adnom, hiszen, mint egészségfejlesztô vagyok jelen, ezért nincs félelem a diákokban.
– Minden nap velük van?
– Keddenként óraadó tanárként kisgyermekgondozó, illetve szociálisgondozó szakos hallgatókat oktatok szakiskolában, de a többi napon a Báthoryban vagyok. Részt veszek az egészségnapokon, a különféle iskolai rendezvények szervezésében, vagy akár versenyfelkészítésben. A diákok közül sokan a saját gondjaikkal, lelki problémáikkal is megkeresnek. Sok sikerélményem van, de végsô soron az egésznek az ôszinteség és az empátia a titka. A szeretet, a hitelesség, türelem és a példamutatás nagyon fontos nemcsak a védônôk, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó munkájában.
– Miért pont védônô lett?
– Hatodik vagy hetedik osztályban döntöttem el, amikor elôször megkérdezték, hogy mi akarok lenni, és elkezdtem ezen gondolkodni. A Zala megyei Hahóton nôttem fel, az ezerfôs kistelepülésen csodálatos védônénink volt. Legtöbbször azért jött az iskolába, hogy megmérjen bennünket és tisztasági vizsgálatot tartson, de nagy tapintattal és szeretettel végezte a munkáját, ezért mi mindig boldogan vártuk. Akkor határoztam el, hogy én is ilyen hivatást szeretnék, hogy hasonló örömmel fogadjanak. Késôbb a középiskolában is nagyon nagy hatással volt rám az ifjúsági védônônk Bujtor Csilla, aki most kolléganôm, és máig is példaképem. Azóta sem bántam meg a döntésemet, minden nap úgy megyek a munkába, hogy szeretem, amit csinálok.
– Most iskolában dolgozik, pedig területi védônôként kezdte. Az nem vált be?
– Másfél évig voltam területi védônô, azt a munkát is nagy lelkesedéssel végeztem, de aztán megszületett Ábrahám fiam. A GYES után területen nem volt hely, ezért kerültem iskolába. Nem az én döntésem volt, akkor éppen erre volt lehetôség, de örülök, hogy így alakult, mert az iskolai munka sokrétű és nagyon érdekes, tele van kihívásokkal.
– És a fegyelmezés?
– Az manapság nem megy olyan könnyen. A mai diákok figyelmét nehéz lekötni, fôleg, ha a magatartásukkal amúgy is bajok vannak. Ha nem férnek a bôrükbe a diákok, bevetek valamilyen horogjátékot, amire ráharapnak, és ezzel általában megnyerem ôket.
– Nem lehet, hogy pályát tévesztett, és inkább pedagógusnak kellett volna mennie?
– Egészségtan tanári végzettségem is van, lett volna lehetôségem arra, hogy csak tanítsak, de maradtam a saját hivatásomnál, és nem is szeretném ezt lecserélni. Számomra a hűség a munkámban és a kapcsolataimban egyaránt fontos. Védônôként megtaláltam önmagam, az elhívatásomat, és nagyszerű kolléganôim vannak.
– Nem vállal ezért túl sokat?
– Egyelôre bírom, amit vállalok. Évente néhány alkalommal tartok szülésre hangoló, „Babaváró” tanfolyamon elôadást, vagy egészségfejlesztésrôl beszélek kollégiumokban. A városi rendezvényeken szűrôvizsgálatokat végzek, és daganat-megelôzéssel kapcsolatban adok tanácsokat. A kamara rendezvényeinek szervezésébôl is kiveszem a részemet, ha kérnek rá a megyei védônôi tagozat tagozati képviselôjeként. „A hivatásunk mesterei vagyunk” területi szakmai vetélkedôre rizikójátékot állítottam össze, így humorosan és játékosan mérhették össze a tudásukat a kollégák. Nagy sikert aratott. Bármiben segítek, ha tudok, és nagy szeretettel vállalom el, amire megkérnek.
– Azt súgták, ha kérik, énekel is…
– Sokan tudják rólam, hogy szeretek énekelni, tagja voltam a zalai védônôkbôl álló Gólyahír Kamarakórusnak is, ami idén sajnos szünetel idôpont-egyeztetési nehézségek miatt. Felkérésre a kamara fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a megyei ünnepségen is énekeltem. A zene nagyon fontos szerepet játszik az életemben, a családommal is szoktunk közösen zenélni. A férjem dobol, Joakim gitározik, Ábrahám ütôs hangszereken játszik, Lévi zongorázik, én pedig a kislányommal együtt énekelgetek. A zenével sok mindent ki lehet fejezni, a zene az életem szerves része.
– El sem tudom képzelni, a sok munka mellett hogyan jut még idô erre is.
– Bevallom, sokszor elfáradok, de mindig sikerül erôt merítenem, és fontosnak tartom az együtt töltött, minôségi perceket. A családomtól, a barátainktól, a kollégáimtól és a diákoktól is sok bátorító szót kapok, ami feltölt. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hiszen mindenben segítôm és támaszom. A fôiskolát úgy végeztem el, hogy Joakim pici baba volt, akit a férjem pelenkázott, hozta-vitte a bölcsödébe. Nem tudtam volna végigcsinálni, ha ô nem áll mellettem. Nagyon lelkesítô ember, elfogadja azt, amit csinálok, és mindenben támogat.
– Mi az, ami hajtja elôre, és amibôl mindehhez erôt merít?
– Édesanyám és az édesapám, akiknek nem volt lehetôsége továbbtanulni, mindig bátorítottak, hogy képezzem magam. Azt mondták – amit gyerekként nem mindig hiszünk el –, hogy magamnak tanulok, és hogy amit tanulok, az az enyém, szorgalommal bármit elérhetek. De ez a késztetés valahonnan belülrôl is fakadt. Az erôs hitet a nagyszüleim ültették el bennem, már egészen kicsi koromban hittem, hogy Isten mindig ott van mellettem. Ha kezembe veszem és olvasom a Bibliát, mindig úgy érzem, hogy átölelnek a sorok, ennél jobb értékrendet pedig még nem találtam. Egyfajta tükör, és számomra minden benne van, ami az élethez kell. Az pedig, hogy jelöltek ezen a pályázaton, abban erôsít meg, hogy megéri kitartóan és lelkiismeretesen dolgozni, és küzdeni a céljainkért.
Tarcza Orsolya