social

2016. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója

2016. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója: Sőregi Krisztina és Horváth Balázs

 

Horváth Balázs, a Szombathelyi Mentőállomás mentőtisztje, akinek segítő tevékenységét, elhivatottságát minden bizonnyal a szintén egészségügyi szakdolgozó édesanyja példája alapozta meg. Már középiskolás korában meghatározó tagja volt az elsősegélynyújtó versenyeken, nemzetközi versenyen sikeresen szereplő iskolai csapatnak. Rövid orvosegyetemi időszak után a mentőket választotta, 2009-ben mentőápolói, majd 2011-ben mentőtiszti szakképesítést szerzett. Meglévő ismereteit elsősegélynyújtás oktatói, újraélesztési oktatói, elmélet szintű újraélesztés tanfolyamokon gyarapította. Elkötelezett szervezője a Szombathely a Segítés Városa újraélesztés projektnek. Ezrek reanimáció oktatását, annak szervezését végezte. A jövő nemzedék iránti felelős elkötelezettségét az óvodások, iskolások számára tartott bemutatók, programok során is bizonyítja. Évek óta felkészítője olyan iskolai csapatoknak, akik az országos versenyeken is kitűnően szerepelnek. Oktat az egészségügyi szakképzésben, szakmacsoportos továbbképzéseken. Tudományos munkában is elől jár, több előadás, cikk szerzője, társszerzője. A munkáját és közösségi tevékenységét a szakmaiság, a betegek iránti tisztelet, a hivatás iránti alázat hatja át.

Sőregi Krisztina, diplomás ápoló geriátriai szakápoló, főnővér helyettes a Pásztói Margit Kórházban.
Nagyon aktív, szorgalmas kolléganő. Szívesen vesz részt mindenféle szakterület munkájában. A feladatokat készséggel vállalja el és maximálisan teljesít minden területen. Kitűnő teherbírású, rendkívül jó hozzáállású ápoló. A betegek részéről csakis pozitív a visszajelzés. Kedves, nyugodt, halk szavú, a betegeket nagy empátiával látja el.
Nagy érdeme fűződik a kórházban kialakított elektronikus ápolási dokumentáció működéséhez is.
Krisztina tagja volt annak a SHOKK TEAM-nek, aki sorra nyerte a helyi és megyei szakmai vetélkedőket, sőt az országos versenyeken is előkelő helyezéseket értek el évről évre. 2013-ban az országos szakmai verseny 1. helyezett csapat tagja volt.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alapító tagja. A megyéjében az Oktatási bizottság elnöke, vizsgabizottsági tag. 2013-ban az Astellas-díj Területi gyakorlatvezetői különdíjban is részesült.  Kiváló szakember.