social

2018. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója

2018. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója: Guczogi Gábor

 

ápoló, a Szent György Kórház Sürgősségi  Osztályának intenzív szakápolója, diplomás ápoló hallgatója. Táncművészeti főiskolát végzett, majd egészségtan tanárként diplomázott, folyamatosan tanul és fejlődik.
Pályamódosítását ápolónő édesanyja, gyógytornász párja is támogatta. Úgy érzi, ebben a hivatásában van itthon, ahol napi munkája példamutatásra ösztönzi. 2017-ben a MESZK szakmai versenyének országos győztesei lettek munkatársaival.
Feladatai mellett tanul és tanít az egészségügyi szakgimnáziumban. Nagy érdeklődéssel vállal szerepet az országos Skill labor projektben.
Kollégái és a betegek mindig számíthatnak rá, kitűnő közösségformáló. A táncos, koreográfiák betanítására még többször felkérik.
Büszke munkahelyére, a gyógyító team minden tagjára, akiktől tanulta és tanulja a szakmát, akikkel a napi eredményeket elérik a sürgősségi betegellátásban.