Teljes, videós összefoglalónk és a kép galéria alul nyitható meg!
Hatalmas érdeklődés mellett, több mint 1000 résztvevő jelentlétében került megrendezésre március 9-én a MESZK különleges szakmai napja: hagyományosan nőnap alkalmából, a nőknek, a nőkről.
A 2004. március 4-én megtartott alakuló küldöttközgyűlés után, azaz idén 20 éve alakult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, melynek két évtizedes történetében ez a nők jegyében szervezett szakmai nap már azért is kiemelkedő volt, mert ez lett első olyan továbbképző esemény, amely átlépte az 1000 fős létszámot.
Dr. Balogh Zoltán elnök köszöntötte a résztvevőket, az előadókat, valamint az országos elnökség tavaly leköszönt két alelnökét, Babonits Tamásnét és Szánti Ibolyát, akiknek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a nőnapi rendezvény ilyen hosszú múltra tekinthet vissza. Az előadások kapcsán kiemelte, hogy az előadók szaktudásuk legjavát nyújtva készültek bemutatóikra, külön öröm hogy a pontértékkel bíró szakmai továbbképzésen tudásukat ilyen hatalmas tömeg számára adhatják át. Mivel a nőnapi rendezvény a maximális pontértéket kapta a szabadon választható továbbképzések rendszerében, aki ezen az eseményen megjelent, gyakorlatilag teljesítette az e kategóriában teljesítendő kvótát, amit egy ciklusban meg kell szerezni.
Megnyitó beszédében a MESZK elnöke kitért arra is, hogy a kiállítók nélkül ez a rendezvény nem, vagy csak sokkal szerényebb körülmények között jöhetett volna létre. Noha a kamara a tagdíjakból gazdálkodik, az ilyen nagyrendezvények költségeihez a kiállítók minden alkalommal támogatással is szolgálnak. Az esemény magas színvonalát az is jelképezi, hogy a nőnapi rendezvény szervezésekor az első hívó szóra pozitív visszajelzést adtak a cégek, melyek a rendezvényterem előterében vásárt és kiállítást szerveztek az egészségügyi dolgozók számára hasznos és fontos árucikkekből.
A megnyitót követő előadásában a MESZK elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy hivatásunk különböző szakmaterületein több mint 120 ezer nő tevékenykedik. Ápolónők, akik számos esetben családanyák, nagymamák, sőt, dédnagymamák, és mindannyian olyan anyák, nagymamák gyermekei, akik őket erre a pályára terelték, vagy támogatták döntésüket. Ez a generációs támogatás ösztönző a ma ápolói számára, hiszen a jövő generációjának is szüksége van a támogatásukra.
Az 1200 résztvevő számára a Lurdy Ház nagyterme melletti helyiséget is meg kellett nyitni, ahol kivetítőn követhették a szakdolgozók az eseményeket. Délelőtt 6, délután 2 előadás volt, témáikban érintették a női kompetenciákat, a hidroterápiát, a nedves kötszerek használatát égési sérültek esetében, a szakmai fejlődés lehetőségeit, az emlőszűrés és diagnosztika legújabb eredményeit, az egészségügyben dolgozó nőket érintő rizikófaktorokat, a kommunikáció fejlesztését. Záró előadásként a résztvevők az 550 éves a magyarországi könyvnyomtatás tükrében ismerkedhettek meg régi magyar orvosi könyvritkaságokkal, érdekességeivel.
A rendezvény ünnepi csúcspontja a százakat megmozgató, és vastapsot eredményező Dívák produkciója volt. Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit fergeteges előadása sokakat táncra perdített, így a vastaps mellett tényleg csak dalban volt szükség jégre és dupla whiskyre az igazán ünnepi, emelkedett hangulathoz.
A galéria az alábbi képre kattintva nyitható meg: