social

Kiválók

a képgaléria alul érhető el

II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntő

Március 20-án reggel a Lurdy Ház konferenciatermeinél csendes zsibongás jelezte, hogy sorra érkeznek a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny döntősei az országos verseny záróeseményére. A csendes zsibongás – mintha egy színházi előadást látnánk – lassan átváltott pörgős, csacsogós jelenetté, majd mire a megnyitó beszédekre került sor, már a drukkhangulat uralkodott a teltházas nagyteremben. Nem is csoda, az elődöntők nyertesei, az ország legjobb egészségügyi tanulói, összesen 48 szakképző intézmény 144 diákja között ezen a napon dőlt el, hogy kik lettek a kiválók között is a legjobbak.

Dr. Balogh Zoltán MESZK elnök, a verseny köztestületi fővédnöke köszöntőjével nyílt meg a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny záróeseménye. Elmondta, hogy a verseny szervezése, az elődöntők és a döntő lebonyolítása egy fontos alkalom a köztestület életében, mert olyan fiatalokat tudnak közvetlenül megszólítani, akik néhány évvel ezelőtt ezen a pályán, az egészségügyi szakképzésben kezdték el tanulmányaikat.

A szakképzési versenyre 48 iskola 813 tanulója/képzésben résztvevője jelentkezett, és közülük a helyi versenyeket követően 438 versenyző jutott tovább a vármegyei döntőkbe. A vármegyei döntők 20 területi szervezetnél 55 versenycsoportban kerültek lebonyolításra, melynek eredménye alapján 144 versenyző jutott tovább az országos döntőbe.

  • Számunkra, az egészségügyi ellátás területén dolgozók számára ez egy hatalmas öröm, mert látjuk, hogy van utánpótlás, de ez ugyanakkor hatalmas felelősség is – mondta Dr. Balogh Zoltán köszöntőjében, hangsúlyozva, hogy öröm az is, hogy nagyon sok középiskolai oktató van jelen, akik részt vettek a tanulók felkészítésében. – Bízom benne, hogy ez a mai verseny maradandó élményt nyújt mindenki számára, hiszen ez a megmérettetés egy országos versenysorozat döntője, ide eljutni nagy lehetőség és nagy érdem mindenki számára.

Dr. Balogh Zoltán kitért arra is, hogy a verseny nem titkolt célja megszerettetni a pályát a fiatalokkal, és hogy a formális vizsgákon túl is legyenek megmérettetések, valamint cél az is, hogy az országos szakmai tanulmányi versenyre, vagy akár egy nemzetközi megmérettetésre is megpróbálják rávezeti a tanulókat. A MESZK elnöke azt kérte a zsűritagoktól, hogy legyenek igazságosak, szakszerűek, de lojálisak is, legyen ünnepnap ez minden résztvevő számára.

Dr. Pálmai Gergely a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője, a verseny fővédnökének, Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár képviseletében köszöntötte a megjelenteket.

  • Nem eldöntött kérdés, hogy a versengés az emberiség genetikailag kódolt, vagy tanult jelensége, de vitathatatlan, hogy megfelelő keretek és körülmények között számos előnyt biztosít az egyén számára. A versengés lehetővé teszi, hogy mindenki felbecsülje saját értékeit, szolgálhatja valamilyen cél elérését, elősegítheti a hosszabb távú önfejlődést. A tanulmányi versenyek ugyanakkor minden esetben egyértelműen a versengés azon pozitív területei, ahol mindenki nyertes. Nyertesek, akik részt vesznek, mert mind a felkészülés, mind a verseny során jelentősen bővítik szakmai tudásukat, és hosszú távon is hasznosítható tapasztalatokat szereznek. A tehetséges tanuló kiválasztásában, felfedezésében kiemelkedő szerepe van a tanulmányi versenyeken való részvételnek, ezért Magyarországon a tehetséges diákok versenyeztetésének komoly hagyománya van.

Dr. Pálmai Gergely köszöntőjében kitért arra is, hogy ahhoz, hogy egy szakmai verseny valóban eredményes legyen, biztosítani kell a megfelelő feltételeket a felkészüléshez és a felkészítéshez, és fontos, hogy meglegyen a megfelelő hátteret biztosító szakképzési rendszer is. A jó irányt, a társadalmi elfogadottságot visszaigazolják a középfokú felvételi adatok is, melyben elsöprő fölénnyel nyeri a népszerűségi versenyt a szakképzés, és a szakképző intézmények. „A magyar kormány bízik a fiatalokban, szükség van rájuk” – üzente a főosztályvezető a verseny résztvevőinek köszöntésén túl a hazai tanuló ifjúságnak.

Dr. Oláh András MESZK Szakképzési, Oktatási és Továbbképzési Igazgató, a verseny főszervezője köszöntőjében elmondta, hogy a MESZK második alkalommal szervezi meg a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt, és örömteli visszajelzés, hogy visszatérő résztvevőkkel találkozhatnak ezen az eseményen, lévén számos csapatban olyan tanulók, felkészítő pedagógusok jelentek meg, akik már a tavalyi évben is részt vettek a versenyen.

  • Amikor ezt a versenyt megálmodtuk, akkor elsősorban a szakképző intézmények számára, pontosabban az ott képzésben résztvevők, tanulók számára szerettünk volna egy szakképzési versenyt megszervezni, olyat, ahol különféle ismeretkörök mentén, de lehetőség szerint nagy szakmaisággal mérhetik össze tudásukat a fiatalok, ugyanakkor egy olyan családias rendezvényben gondolkoztunk, ahol a tanulók, a versenyzők jól érezhetik magukat. Ez a nap elsősorban róluk szól.

A MESZK 2021 óta az országban 20 helyszínen, a vármegyékben és a fővárosban több mint 50 kollegával kialakította a szakképzési irodarendszerét, ezzel is segítve a duális képzőhelyeket, a szakképző intézményeket, és célul tűzték ki az általános iskolásokkal való kapcsolatfelvételt, hogy bevonzzák őket a szakképzés irányába és azt követően akár a felsőoktatás irányába is – a lényeg, hogy egészségügyi területen keressék a szakmai jövőjüket.

A célok között Dr. Oláh András megemlítette az egészségügyi szakképzés színvonalának további emelését, valamint a lehetőségek biztosítását mindazon tanulók számára, akik kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhetnek. Fontos, hogy az eredmények tükrében ez a verseny ugyanakkor visszajelzés is a felkészítő tanárok, a szakképző intézmények felé. Dr. Oláh András zárszóként egy személyes történeten keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy tulajdonképpen a részvétel a legfontosabb, hiszen például ő maga is büszke tulajdonosa egy tudományos diákköri konferencia második díjának, bár kicsit árnyalja a képet az, hogy abban a szekcióban, ahol indult, mindössze két versenyző nevezett.

  • Azt gondolom, hogy helye van annak, hogy csak lazán, ugyanakkor mégis mély szakmaisággal vegyünk részt ezen a megmérettetéseken – mondta Dr. Oláh András, hozzátéve, hogy az itt megjelenő versenyzők már mind nyertesek, hiszen sikerrel vették az elődöntők akadályait, és már bizonyították felkészültségüket.

A versenyről videóösszefoglaló is készül, amelyben a köszöntőkön túl a résztvevő tanulók, felkészítő pedagógusok, zsűritagok is mesélnek élményeikről, tapasztalataikról. Ezt jövő hét elején megtekinthetik az érdeklődők a MESZK honlapján és Facebook oldalán, most azonban nézzük a verseny fotóit és főleg eredményeit, hiszen több ezer diák, szülő kíváncsi arra, kikre lehetünk a legbüszkébbek, kik lettek a kiválók kiválói:

 

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek (alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

Megosztott I. helyezés

Kiss Csenge Flóra – Széchenyi István Egyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola (Győr)

Mikó Anita – Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Cegléd)

II. helyezés

Marosán Anna Lilla – Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium (Hatvan)

Megosztott III. helyezés

Bús Anna – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

Teker Fanni – Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum (Székesfehérvár)

 

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek (érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)          

I. helyezés

Doszpod Alexandra Bernadett – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

II. helyezés

Ivanics Szintia – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

III. helyezés

Kolonusz Zsuzsanna – Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum (Kiskunhalas)

 

Alapápolás-gondozás, Elsősegélynyújtási alapismeretek (munka melletti esti képzésben résztvevők részére)

I. helyezés

Madaras Réka – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

II. helyezés

Kovács-Gulyás Rebeka – Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Szombathely)

III. helyezés

Janiné Szőke Nikolett – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

 

Belgyógyászat és ápolástana (alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

I. helyezés

Dudok Nikolett – Nógrád Megyei SZC Szent-Györgyi Albert Technikum (Balassagyarmat)

II. helyezés

Lucz Róbert – Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum (Zalaegerszeg)

III. helyezés

Fekete Miklós – Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye (Budapest)

 

Belgyógyászat és ápolástana (érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

Megosztott I. helyezés

Barna Petra Abigél – Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium (Hatvan)

Hollósi Viktória Gabriella –Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

II. helyezés

Orodán Anita – Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Békéscsaba)

III. helyezés

Mozsdényi Melani Mirtill – Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Szombathely)

 

Belgyógyászat és ápolástana (munka melletti esti képzésben résztvevők részére)

I. helyezés

Orosz Nikolett – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

II. helyezés

Reményi Mihály – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

III. helyezés

Csillag Vivien – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

 

Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana (alapfokú iskolai végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

I. helyezés

Németh Enikő – Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Szombathely)

II. helyezés

Hajdu Bálint – Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye (Budapest)

III. helyezés

Kinka Petra – Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye (Budapest)

 

Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana (érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

I. helyezés

Kohányi Adrienn – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum (Miskolc)

II. helyezés

Molnár Virág Denissza – Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Cegléd)

III. helyezés

Rózsa Kitti Anikó – Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola (Cegléd)

 

Klinikumi és szakápolástani ismeretek/Sebészet és határterületeinek ápolástana (munka melletti esti képzésben résztvevők részére)

I. helyezés

Kozma Krisztina – Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye (Nyíregyháza)

II. helyezés

Palman Rózsa – Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum (Székesfehérvár)

III. helyezés

Rózsa Piroska – Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola (Szeged)

 

Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek Perioperatív szakasszisztens/Aneszteziológiai szakasszisztens          

I. helyezés

Erdődi Lili – Közép-európai Szakgimnázium, Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)

II. helyezés

Kissné Lakatos Erika – Közép-európai Szakgimnázium, Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)

III. helyezés

Nagy Imre – Közép-európai Szakgimnázium, Technikum és Szakképző Iskola (Budapest)

 

Perioperatív, postoperatív ellátás szakasszisztenseknek Perioperatív szakasszisztens/Műtéti szakasszisztens     

I. helyezés

Váradi Bettina – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum (Miskolc)

II. helyezés

Olasz Eszter – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum (Miskolc)

III. helyezés

Balla Dorina – Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum (Miskolc)

 

Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia (érettségi végzettséggel, nappali munkarendű tanulók részére)

I. helyezés

Földházi Roland Pál – Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikum (Kecskemét)

II. helyezés

Pálházi Zsófia Katalin – Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Technikum (Kecskemét)

III. helyezés

Langó Beáta – Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium (Hatvan)

 

Rehabilitációs alapismeretek és fizioterápia (munka melletti esti képzésben résztvevők részére)

I. helyezés

Révészné Bezzeg Sarolta – Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye (Nyíregyháza)

II. helyezés

Fehér Adrienn – Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye (Nyíregyháza)

III. helyezés

Bodnár Zsuzsanna – Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye (Nyíregyháza)

 

A galéria megnyitásához kérem, kattintson a képre!

 

 

 

 

 

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] =>