social

Mentők Napja 2024.

Mentők napja 2024.

137 éve működik hazánkban a mentőszolgálat, Európában elsők között Budapesten alakult meg 1887. május 10-én Kresz Géza belvárosi tisztiorvos kezdeményezésére az Önkéntes Mentőegyesület.

A történelmi múlt az akkoriban még csak épülő Szent István-bazilika tövében, a Lipót bazár téren kezdődött, ahol egy kis 4 helyiségből álló területen egy önkéntesekből álló csoport, – orvos, örsvezető és hét mentő – dolgozott együtt. Ugyan nem Hungaricum a mentők léte, de vitathatatlan tény, hogy annak felismerése, hogy szükség van szervezett mentésügyre, erősen befolyásolta a környező országokban is a mentőszolgálatok kialakítását.

Míg az első hónapban 56 esetben vonultak ki a budapesti önkéntes mentősök, addig az év végén, decemberben már 373 esetben riasztották a szolgálatot. A szekerekből, majd zárt szekrényes lovaskocsiból mára jól felszerelt mentőautók lettek, a létszám, a riasztások száma pedig a közzétett statisztikai adatokból látható:

Budapesten 15 mentőállomás található. A szervezetnek Budapesten 76 mentőegysége van, 28 darab eset- és roham-, valamint mentőtiszti kocsi futja a kilométereket a városban, amelyek tavaly 4 643 300 km-t tettek meg. A statisztika szerint a fővárosban 214 597 esetben vonultak ki.

Az országos adatok ettől sokkal magasabbak, csak összehasonlításképp: a mentésszám országos szinten meghaladja az 1,2 millió mentést, és a több, mint 50 millió megtett km-t.

960 ezer esetben vonultak ki közterületekre, illetve lakásba,15 ezret meghaladó számban segítettek szülésnél, 131 ezer alkalommal végeztek őrzött szállítást.

Ezek az adatok statisztikai számok. Nem szerepel benne a 24 órás szolgálat, a hivatástudat, az elkötelezettség.

A Mentőszolgálat megalakulását ünnepeljük ezen a napon, de nem tudjuk elég hangosan megköszönni azoknak a helytállását, akik baj esetén bármilyen körülmények között a hivatásuknak élnek: orvosoknak, mentőtiszteknek, mentőápolóknak és gépkocsivezetőknek.

A Mentők napján szeretettel köszöntjük a mentésügy területén dolgozó tagtársainkat!

Mentésügyi tagozat

Gedei Péter tavaly óta vezeti mentésügyi tagozatunkat. Arra a kérdésre, hogy miért pályázott erre a feladatra, azt válaszolta:

„Egyszerű az indok, 1994-ben léptem be az Országos Mentőszolgálat kötelékébe, így jól ismerem a munkakörnyezetünket, ismerem a bajtársakat. Szerettem volna a szakmai munka mellett a mentésügyben dolgozó szakdolgozók szakmai érdekeit is hatékonyan képviselni.”

A tagozatról, a mentődolgozók munkájáról, az érdekképviseletről a hónapban riportfilmben beszámolnunk. Kövessék oldalunkat!