social

Ápolók a szervadományozásról

A szervadományozás sikeréhez az egészségügy számos területén dolgozó szakember együttműködése szükséges. Ahogyan az egészségügy megfelelő működésében is kulcsfontosságú az ápolók szerepe, úgy a szervdonációs folyamatban is elengedhetetlen a tevékenységük, hiszen a magasan képzett, intenzív osztályon dolgozó ápoló kollégák közreműködnek a szervdonorok felismerésében, a donorgondozásban egészen a szervkivétel megvalósulásáig.

 

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából, amelyet május 12-én ünnepel az egészségügyi szakma a világon, az Országos Vérellátó Szolgálat, Szervkoordinációs Iroda egy közös, a szervadományozást jellemző szófelhő elkészítésére invitálta az intenzív osztályokon dolgozó ápolókat. A megjelentek megoszthatták személyes gondolataikat arról, hogy mit jelent számukra az a közel 28 órás folyamat, amikor az életvégi ellátás részeként egy elhunyt életmentő szervadományozási szándékának megvalósításában közreműködnek.

 

Fontos hangsúlyozni, hogy mindez a szervre váró, végstádiumú szervelégtelenségben szenvedő betegek gyógyulása érdekében történik, akik számára a szervátültetés az egyetlen, vagy a leghatékonyabb elérhető gyógymódot jelenti.

 

Ezt fejezi ki a szófelhő központi szava is, az ÚJ ÉLET. A legtöbben ezt tartották a legfontosabbnak a szervadományozással kapcsolatban, hiszen a szervadományozás és a szervátültetés valóban életet ment. Ezúton is köszönjük az ápoló kollégák elkötelezett, nemes munkáját!

Dr. Balogh Zoltán

MESZK elnök