Munk János Tamásné első egészségügyi végzettségét 1982-ben szerezte meg, majd EKG asszisztensként kezdett el dolgozni a szekszárdi Balassa János Kórházban. 1993-ban diplomás ápolói végzettségét szerzett. Két évvel később a Kórház Kardiológiai osztályának főnővére lett, 2022-ben történő nyugdíjba vonulásáig töltötte be azt a munkakört. Szervezte, irányította, ellenőrizte a beosztott dolgozók munkáját. Jelentős szerepe volt az orvos – beteg, valamint, az orvos – ápoló jó kapcsolati rendszerének kialakításában. Lelkiismeretes középvezetője volt az osztálynak, aki munkája során a betegek és munkatársai érdekeit mindig szem előtt tartotta. Munkáját magas színvonalon, felelősségteljesen végezte. Tudásával a Kórház Minőségügyi rendszerébe is jól beilleszkedett. 2011-től 4 éven át segítette az Intézeti Szakmai Tanácsadó Testület munkáját. kórházi pályafutása során számtalan elsősegélynyújtó képzést tartott, a helyi egészségügyi képzőintézményben óra adó tanár is volt, több területen oktatott újraélesztést. Közel három évtizednyi főnővéri tevékenység, és 40 évet felölelő pályafutás után 2022-ben nyugdíjba vonult, ezen alkalommal Miniszteri Kitüntetésben részesült. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakulása óta, területi elnökként a mai napig is fáradhatatlanul irányítja a Tolna Vármegyei Területi Szervezet életét. Itt végzett tevékenységét ugyanaz az elkötelezettség, lelkiismeretesség, nyitottság, tenni akarás jellemzi, mint ami a szakmai munkáját jellemezte. Pályafutása során a betegekért, tett nagyon sokat, az immár 20 éves Kamarai tevékenysége alatt pedig a szakdolgozói társadalomért tesz, küzd, energiát nem kímélve. Gondolkodása – így vezetési stílusa is racionális és költséghatékony. Az egészségügyre összességében tekint, ám mégis a szakdolgozók érdekeit képviseli. A szakma képviseletéért tett sikeres törekvéseit bizonyítja, hogy a tagság a mindenkori választások során neki szavazott azzal bizalmat, hogy időről-időre területi elnökké választotta. Határozott vezető, ám elnökséggel együttműködése jó, együttgondolkodás jellemzi döntéseit. Két évtized alatt nagyon sok pontszerző továbbképzés megálmodója, szervezője. Ezzel is támogatja a hivatást, a szakdolgozók fejlődését, szakmai ismeretek bővítését. Szakképzési feladatok új kihívásainak is sikeresen eleget tesz. Tájékozottsága naprakész, területi iroda megfelelő működtetését is fontos feladatának érzi. Remek probléma megoldási képesség jellemzi, szakmai helytállása kiemelkedő. Precíz, lelkiismeretes vezető, aki a kb. 2800 taggal rendelkező területi szervezet kamarai életét irányítja, mindezt kellő felelősségtudattal, szívvel, lélekkel. Az országos szervezettel folyamatos, jó kapcsolatot ápol. Felvetései, észrevételei, javaslatai racionálisak. 2022-ben történő nyugdíjba vonulásáig a területi elnöki feladatokat – 18 éven át – főállása, főnővéri teendői mellett látta el. 2016-ban kamarai tevékenységét MESZK Szakmai díjjal ismerte el a Szervezet. Fontosnak tartja ő maga is, hogy a kiválóan teljesítő, elhivatott szakdolgozók elismerésben részesüljenek, MESZK szakmai kitüntetések odaítélését támogatja, ezen lehetőségeknek teret ad! Az ápolókat, az ápolást képviselte már 1993 – ban, amikor a Magyar Ápolási Egyesületben megyei elnöki tisztséget töltött be. Egy cikluson keresztül végezte ezt a tevékenységet, majd 1998-tól megyei elnökségi tagként vett részt a MÁE tevékenységében. 2004. nyarától vett részt a Kamara megalakulásának előkészületeiben. Szerezte az információkat, felkészült a megyei szintű feladatra, segítségével valósulhattak meg 2004. decemberében az első kamarai tagfelvételek. Ezt követően szervezte tovább a szükséges tevékenységeket (infrastruktúra kialakítása, területi iroda felállítása). Személyesen is ismerte Mucha Márknét, együttműködhetett is vele! A megyei Szakdolgozói Kamarai „élet” megindításában, megszervezésében jelentős szerepet töltött be, és tölt be jelenleg is több évtizedes tapasztalatával! Személye, 20 éves területi elnöki tevékenysége az Országos Szervezet munkájához is nagyban hozzájárul, azok célkitűzéseinek megvalósulását jelentősen támogatja! Példaértékű Köztestületi tevékenységét ismerve dr. Balogh Zoltán elnök és a Tolna Vármegyei Területi elnöksége teljes egyetértésben méltónak tartotta az újonnan alapított Mucha Márkné Katalin Emlékdíj elnyeréséhez!
Kitüntetéséhez szívből gratulálunk!