Baukó Mária,
korábbi ápolási igazgató, a MESZK Etikai Bizottsági elnöke, a Nővér korábbi főszerkesztője, a MÁIE korábbi elnöke
Mária 1966-ban kezdte védőnőként pályafutását, majd elvégezte az Egészségügyi Főiskola védőnő szakát és menedzser szakon is szerzett diplomát.
1973-tól a Fővárosi Ifjúsági Központ vezető védőnő volt, majd az 1977. évi integrációkor lett a Heim Pál Gyermekkórház munkatársa, ahol hamar felismerték magas szakmai tudását, vezetői rátermettségét. 1985-től Intézetvezető Főnővéri megbízatást kapott, majd 1990-2002 között Ápolási igazgató volt. Szakmai elképzeléseit következetesen és szigorúan véghez vitte, kollégáitól szakmailag támadhatatlan, etikus, és lelkiismeretes munkát követelt a minőségi betegellátás érdekében.
Az ápolásszakma fejlődését, a szakdolgozók tudományos munkában való részvételét nem csak az intézményen belül tartotta fontosnak, hanem képviseletét is szem előtt tartotta óraadó tanárként, a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének alapító elnökeként, a Nővérfolyóirat főszerkesztőjeként, az Ápolásszakmai kollégium elnökeként,
az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács Egészségügyi Szak –és Továbbképző Bizottság tagjaként, valamint az Országos Etikai Tanács elnökeként. Minden feladatában az innováció, a szakma megújítása, a szakdolgozók képviselete vezérelte.
Számtalan cikket, előadást írt/tartott az ápolás, gyermekápolás, a minőségügy, az ápolásetika tárgykörében. Az Ő mentorállásával készült el kamaránk Etika Kódexe is.
Szakmai életútja során tevékenységét két fontos szempont vezérelte: az ápolás, mint önálló tudomány, professzió hazai elismertetése, fejlesztése és talán még ennél is nagyobb hangsúllyal a beteg érdekeinek képviselete.
Az ápolásszakmáról alkotott nézeteit jól tükrözik a következők: „Én azt gondolom, hogy az ápolástudomány fejlődését illetően az ígéret földje igenis létezik. …De pontosan tudom, hogy mi, akik ennek a munkának részesei voltunk, akik elvittük a szakmát valameddig, mi már nem fogunk belépni az ígéret földjére, ezért felelősségünk és erkölcsi kötelességünk, hogy a következő nemzedékeknek átadjuk a szakma értékeit, filozófiáját.
Gazdag, tartalmas, aktív, példaértékű életútja, az ápolás ügyének előmozdításáért végzett munkásságának elismeréseként részesül a kitüntetésben.
Bognárné Laposa Ilona,
korábbi ápolási igazgató a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban,
A Zala Megyei Kórház Pulmonológiai Osztályán kezdett ápolóként dolgozni. Felnőtt szakápolói oklevelet szerzett, majd ezt az Egészségügyi Főiskolán, szakoktatói szak elvégzése követett. 28 évesen osztályvezető főnővérré, majd 1994-ben ápolási igazgatóhelyettessé nevezték ki. Mindig fontosnak érezte, hogy a kor színvonalának megfelelő, magas szakmai ismeretekkel rendelkezzen, ezért elvégezte az egészségügyi menedzserképzőjét.
Ápolási igazgató-helyettesként az ápolók több generációját oktatta, majd részt vett a kórházának minőségbiztosítási rendszerének kiépítésében majd irányította az ápolás-szakmai minőségfejlesztési tevékenységet.
Fiatal kollégáinak tanítása, mentorálása során igyekezett azt a minőség szemléletet, szellemiséget átadni, amit szakmailag, emberileg ő is képviselt.
Ápolási igazgatóként számos erőfeszítést tett azért, hogy az ápolási tevékenység nívója, minősége javuljon, ezáltal az ápolói hivatás elismertsége növekedjen.
Több országos szintű minőségfejlesztési tevékenységben vett részt, az ISO 9000 FÓRUM Egészségügyi és Szociális Bizottságának alapító tagja volt. Az SGS Hungária Kft. tanúsító cég ápolási szakértő auditoraként is tevékenykedett. Szakmai és minőségügyi előadásai mindig nagy érdeklődésre tartottak számot a konferenciákon, minőségügyi folyóiratokban jelentek meg cikkei.
Tevékenységéért több elismerésben is részesült.
Áldozatos szakmai munkájára mindig jellemző volt a következetesség, rendszeretet, segítőkészség, amelynek középpontjában mindig a beteg ember állt.
Vinkler Lajosné,
korábbi ápolási igazgató, korábbi MESZK Veszprém Vármegyei Területi elnök,
Az egészségügyi pályát egy közeli beteg hozzátartozójának látogatása során szerzett „életre szóló” élmény alapján választotta. Szülésznőként, majd 20 éven keresztül szakoktatóként tevékenykedett, 1986-tól a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet intézetvezető főnővér helyettesi feladatait látta el, szervezője volt a szakdolgozók tudományos tevékenységének. majd 10 éven keresztül az intézet ápolási igazgatójaként irányította az ápolási munkát. Szívügyének tekintette vezetőként is a betegellátás minőségi színvonalának emelését, a szakdolgozói hivatás elismertetését, a szakápolói utánpótlás és az egészségügyi képzés fontosságának hangsúlyozását. Ápolás szakmavezetőként lelkiismeretes, kimagasló egészségügyi szakmai munkásságának elismeréseként számos – köztük minisztériumi – kitüntetésben is részesült. Ápolás igazgatói munkakörből 2008. június 30-val vonult nyugállományba.
A MESZK Veszprém Vármegyei Területi Szervezet megalakulása óta területi elnöki funkciót töltött be 2015-ig. Munkájával igen komoly mértékben hozzájárult a köztestület életéhez. Az évtizedes szakmai tapasztalata, tudása, szervezőkészsége hozzájárult a területi szervezet eredményes munkájához. Számtalan programmal gazdagította a szervezet életét.
Nagy elhivatottsággal és példamutatással évtizedeken keresztül végzett kiemelkedő szakmai munkájával, szakmai tudományos, közéleti tevékenységével növelte mind az intézmény hírnevét, mind a MESZK Veszprém Vármegyei Területi Szervezet presztízsét, és szerzett megbecsülést országszerte az ápolásnak, mint szakmának és a szakdolgozók közösségének.
Az egészségügy, az ápolás területén végzett évtizedes kimagasló munkájával, hivatásának képviseletével hozzájárult az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez.
Vizvári László,
korábban ETI főigazgató, osztályvezető – Ápolásügyi és Egészségügyi Szakképzési Osztályon
Vizvári László 1979-ben kezdte egészségügyi pályafutását, általános ápoló, mentőápoló, mentőtiszt, pedagógia szakos előadó, kulturális menedzser, közoktatás vezető végzettségeket szerzett.
Szakmai pályafutása során az egészségügyi szakképzés folyamatos fejlesztésére fókuszált és ezzel párhuzamosan széleskörű tapasztalatot szerzett az oktatás és a sürgősségi ellátás területén.
Dolgozott a minisztériumban (EMMI), szakképző intézményben, vezette az OMSZ Oktatási Osztályát, tanított a Debreceni Egyetem főiskolai (mentőtiszt, diplomás ápoló) és egyetemi (Eü. szaktanár, APN) képzéseiben, továbbá 15 éven keresztül főigazgatóként irányította az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetet (ETI). Emellett mindvégig megmaradt kapcsolata a betegellátással.
A sürgősségi ellátás és az oktatás iránti elkötelezettsége a mai napig töretlen. Kivonuló mentőtiszt és orvosi ügyeleten is teljesít szolgálatot, ezzel párhuzamosan felkért oktató és több vizsgaközpontban lát el vizsgabizottsági feladatokat. Szerepel Kamaránk szakértői névjegyzékein – Ágazati alapvizsga elnöki-, Képzőhely ellenőri-, Vizsgafelügyelői névjegyzékek.
Az Egészségügyi Tankönyvbizottság elnökeként hozzájárult az egészségügyi szakképzésben tanulók tankönyvellátásához. Ő maga is számos oktatási célú cikket, jegyzetet, tankönyvet írt, lektorált. A Magyar Tudományos Művek Tárában nevére rákeresve 135 db tudományos és oktatási művet találunk egészségügyi szakképzés és sürgősségi ellátás témakörökben. Az egészségügyi szakképzés és sürgősségi ellátás fejlesztése, tananyagfejlesztés, oktatási programok fejlesztése, módszertani fejlesztések, vizsgafeladatok készítése érdekében 24 hazai és 19 nemzetközi projektben vett részt.
A COVID járvány alatt az EMMI-ben dolgozott, ahol kezdeményezésére a jelentős mértékben megnövekedő szakember szükséglet biztosítása érdekében, B-learning formájában elméleti és gyakorlati képzéseket szervezett a lélegeztetés és a COVID betegek intenzív ellátása témakörében ápolók és orvosok részére.
Szintén az Ő kezdeményezésére került kiterjesztésre a Michalicza ösztöndíj az egészségtudományi felsőoktatás BSc hallgatói részére.
Az EMMI-ben töltött időszak alatt számos előterjesztést nyújtott be, melyek fókuszában az egészségügyi szakdolgozók életpálya programjának stratégiája állt. A stratégiában négy fő fejlesztési irányt fogalmazott meg: a képzési és továbbképzési rendszer fejlesztését, az illetmény és illetmény pótlékrendszer fejlesztését, a szakdolgozók munkafeltételeinek javítását, a szakdolgozók életkörülményeit javító intézkedéseket.
Szakmai munkáját valamennyi általa betöltött pozícióban az egészségügyi humánerőforrás utánpótlás biztosítása és megtartása érdekében végezte.