(képgaléria a cikk végén érhető el)
Örömmel emlékezhetünk most együtt videónkkal a 2024. november 29-i ünnepi rendezvényünk felemelő pillanataira, ahol együtt ünnepeltük a kiváló egészségügyi szakdolgozókat és közösségeket!
A Lurdy Ház hatalmas konferenciatermében egy felemelő egyben inspiráló program várta a résztvevőket. A reggel 10 órakor kezdődő eseményen köszöntőt mondott dr. Balogh Zoltán MESZK elnök, aki hangsúlyozta, hogy a MESZK mindenkori vezetősége a megalakulása óta kiemelt feladatának tekinti, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara legkiválóbb tagjait, közösségeit megünnepeljék, azokat a kollégákat, akik hivatásnak tekintik és példaképként szolgálnak nemcsak pályatársaik, de a felnövekvő fiatal generáció számára is.
Balogh Zoltán megköszönte minden szakdolgozónak a kitartó és áldozatos munkát, valamint külön köszöntötte azokat, akik az ünnepségen elismerésben részesültek.
Az ünnepségen került sor „Az Év Kiváló Szakdolgozója”, „Az Év Kiváló Szakdolgozói Közössége”, valamint „Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója” 2024 díjak, valamint a Szociális Munka Napi Elismerések átadására, valamint a jubiláló egészségügyi szakdolgozók köszöntésére.
MESZK Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezet
Török Tiborné (75)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54)
Andróczki Mihályné (75)
Gyógyszertári asszisztens (52)
Bán Attila Zoltánné (75)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54), Gyógyszertári asszisztens
Bodor Balázsné (75)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54)
Csenki Mihályné (75)
Műtős asszisztens, Egészségügyi menedzser (54)
Dr. Ábrahám Istvánné (80)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54)
Kelő Mariann (80)
Gyógyszertári asszisztens
Kovács Györgyné (79)
Általános laboratóriumi asszisztens
Markó Anna (75)
Általános betegápoló, Körzeti ápoló, Foglalkozás-egészségügyi szakápoló (54)
Markóné Virasztó Irén (79)
Reflexológus
MESZK Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Szervezet
Barancsi Mária (75)
Gyógytornász
Bartha Zoltánné (80)
Gyógyszertári asszisztens (52)
Dr. Nagy Jánosné (75)
Védőnő (középfokú)
Dudás Vilmosné (75)
Általános laboratóriumi asszisztens
Farkas Mihály (75)
Mentőtiszt (középfokú)
Garancsi György (80)
Mentő szakápoló, Mentőtiszt
Gável Péter Kálmánné (74)
Gyógytornász , Gyógytornász
Herczeghné Fábián Edit Arany (75)
Fitoterapeuta, Alternatív mozgás és masszász terápia
Perjési Vilmosné (80)
Körzeti ápoló, Általános ápoló
Tikász Erzsébet (80)
Védőnő
MESZK Baranya Vármegyei Területi Szervezet
Dr. Lelkes Józsefné (80)
Akupresszőr
Pálfiné Dr. Szabó Ilona (75)
Ideg-elme ápoló, Intézetvezető, Általános ápoló
MESZK Békés Vármegyei Területi Szervezet
Gál Józsefné (75)
Általános betegápoló, Aneszteziológiai asszisztens, Ápoló (BSc)
Harangozó Imréné (75)
Körzeti ápoló
MESZK Budapesti Területi Szervezet
Abou-Chacra Akram (74)
Röntgenasszisztens
Ambruszter Gézáné (79)
Gyógyszertári asszisztens (52)
Árvai Zoltánné (75)
Csecsemő- és gyermekápoló (54), Röntgenasszisztens
Bády Katalin (75)
Röntgenasszisztens (52), Fogászati asszisztens (52)
Balogh Istvánné (75)
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens, Általános laboratóriumi asszisztens
Bartoli Rudolf Gyuláné (75)
Röntgenasszisztens, Csecsemő- és gyermekápoló (54)
Bede János Józsefné (75)
Általános betegápoló
Bélafalvi Jolán (75)
Felnőtt szakápoló
Benkő Györgyné (75)
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens, Általános laboratóriumi asszisztens
Bényiné Szöllősi Éva (75)
Gyógyszerellátási szakasszisztens (egészségügyi szakasszisztens) (54), Gyógyszertári asszisztens
Berroa Franciscóné (75)
Általános ápoló és általános asszisztens
Boka Éva (79)
Egészségügyi szakoktató,
Általános ápoló és általános asszisztens
Bornemisza Emilia (79)
Általános laboratóriumi asszisztens, Kórbonctani hisztokémiai-immunhisztokémiai szakasszisztens
Colbey Maria (74)
Ápoló (54)
Csoszánszki Ferencné (80)
Izotóp-laboratóriumi asszisztens
Dávid Éva Juliánna (80)
általános ápoló és asszisztens
Deák Zoltánné (79)
Közegészségügyi-járványügyi felügyelő
Dobiné Szabó Mária (75)
Gyermekápoló és gondozó
Domby Ágnes (74)
Általános rendelőintézeti asszisztens, Aneszteziológiai asszisztens, Szülésznő
Dr. Hazai Péterné (75)
Fogászati asszisztens, Klinikai fogászati higiénikus (54)
Dr. Helmajerné Hajnal Ilona (80)
Általános laboratóriumi asszisztens
Dr. Horánszkyné Oláh Ilona (75)
Általános betegápoló, Körzeti ápoló
Dr. Kőszegvári Tiborné (74)
Általános rendelőintézeti asszisztens
Dr. Száritsné Tóth Szilvia (75)
Általános betegápoló, Egészségügyi szakoktató
Dr. Sziklai Árpádné (80)
Általános laboratóriumi asszisztens
Erdősi Ferencné (80)
Általános ápoló
Eszik Ida Katalin (74)
Diétásnővér (középfokú)
Feketéné Tóth Gabriella (75)
Röntgenasszisztens
Förgeteg Csabáné (80)
Fizikoterápiás asszisztens, Általános ápoló, Aneszteziológiai szakasszisztens
Fritsche Kornélné (75)
Diplomás ápoló
Gróf Árpádné (75)
Általános laboratóriumi asszisztens, Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
Hancsók Lászlóné (80)
Gyógytornász
Hatyka Józsefné (75)
Általános betegápoló, Körzeti ápoló
Házi Erzsébet (79)
Röntgenasszisztens
Hernád Anikó Katalin (74)
Általános laboratóriumi asszisztens
Horváth Lászlóné (75)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54), Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54)
Jezsik Erzsébet (75)
Ápolási asszisztens (31)
Kalmár Sándorné (75)
Gyógyszertári asszisztens
Kiséri-Nagy Ferencné (75)
Általános betegápoló
Kissimonyi Istvánné (75)
Körzeti ápoló, Általános ápoló és általános asszisztens
Kondor Ilona (74)
Csecsemő- és gyermekápoló (54), EKG asszisztens
Konkusz Józsefné (74)
Védőnő
Kovács Arthurné (85)
Általános laboratóriumi asszisztens
Kovács Teréz Mária (75)
Körzeti ápoló, Általános ápoló
Kőmíves Mária (75)
Izotópasszisztens (52), Csecsemő- és gyermekápoló és gondozó
Krywult Jánosné (75)
Általános rendelőintézeti asszisztens
Labáth Sándorné (75)
Védőnő
Magassy Györgyné (85)
Műtős asszisztens, Általános ápoló, Foglalkozás-egészségügyi szakápoló (54)
Mátyásy Mária (75)
Röntgenasszisztens
Megyeri László (80)
Mentőápoló, Mentőtiszt (BSc)
Mészáros Lászlóné (85)
Gyógytornász
Mészáros Mátyásné (75)
Klinikai elektrofiziológiai asszisztens (54)
Molnár Istvánné (80)
Gyógyszertári asszisztens (52)
Müllerné Soós Ildikó (75)
Röntgenasszisztens
Nagy Istvánné (75)
Gyógyászati segédeszköz forgalmazó (54)
Novák Magdolna (75)
Felnőtt szakápoló
Oláh Csabáné (75)
Röntgenasszisztens
Palkó Györgyné (80)
Gyógyszertári asszisztens (52)
Pohorelszky Józsefné (75)
Felnőtt szakápoló
Prim Albertné (75)
Gyógyszerellátási szakasszisztens (egészségügyi szakasszisztens) (54)
Révész János (75)
Képi diagnosztikai asszisztens (54), Szülészeti-nőgyógyászati
ultrahangdiagnosztikai szakasszisztens (egészségügyi szakasszisztens) (54), Röntgenasszisztens
Rózsásiné Sommer Katalin (85)
Gyógyászati segédeszköz forgalmazó (54)
Rudas Andrea (75)
Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta
Sándor Istvánné (80)
Általános rendelőintézeti asszisztens
Sény Gézáné (75)
Körzeti ápoló, Általános betegápoló
Szabó Mária (80)
Csecsemő- és gyermekápoló (54), Aneszteziológiai asszisztens
Professzor Emerita Dr. Simon Márta (85)
védőnő
Sövényi Ferencné (85)
Intézetvezető
Szikora Béláné (80)
Általános ápoló
Tóth Zsuzsanna Judit (75)
Általános ápoló és általános asszisztens
Török Antalné (74)
Védőnő
Varga Jánosné (75)
Körzeti ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló (54)
Vass Anna Mária (75)
Általános laboratóriumi asszisztens
Veressné Hajdu Éva (75)
Intenzív terápiás szakasszisztens
Vlaskovitsné Kun Katalin (80)
Védőnő (középfokú), Védőnő
Vozárné Makai Katalin (75)
Általános betegápoló
Wallandt Zsuzsanna (74)
Általános betegápoló, Intézetvezető , Egészségügyi menedzser (54)
MESZK Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezet
Dávidházi Mária (75)
Általános betegápoló, Intenzív terápiás szakasszisztens
Kantó Lajosné (80)
Műtős szakasszisztens, Általános betegápoló
Szlovákné Patakfalvi Katalin (75)
Általános laboratóriumi asszisztens, Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
Tóth Pálné (74)
Klinikai elektrofiziológiai asszisztens (54), Audiológiai asszisztens
MESZK Fejér Vármegyei Területi Szervezet
Bauer Lászlóné (75)
Védőnő
Dakó Csabáné (74)
Fogorvosi asszisztens, Klinikai fogászati higiénikus (54)
Demeter Antalné (75)
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
Dr. Juhász Árpádné (75)
Hematológiai szakasszisztens és Gyógyászati segédeszköz forgalmazó (54)
MESZK Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Szervezet
Árpád Sándor Béláné (80)
Üzemi ápoló, Általános ápoló és általános asszisztens , Fogászati asszisztens
Dr. Cser Lajosné (80)
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens (egészségügyi szakasszisztens) (54)
Gáncs Mária (75)
Műtős szakasszisztens
Halasy Gáborné (74)
Fogászati asszisztens (52)
Molnár Tiborné (80)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54)
Ráski Margit (75)
Ideg-elme ápoló
Sárváry Zsuzsanna (75)
Diplomás ápoló
Varga Margit (80)
Fogászati asszisztens (52)
MESZK Hajdú-Bihar Vármegyei Területi Szervezet
Pisla Istvánné (75)
Fogorvosi asszisztens
MESZK Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi Szervezet
Dr. Ördögné Vecsey Katalin (74)
Fülakupunktúrás addiktológus
Dr. Szabó Sándorné (80)
Dietetikus
Katona Lászlóné (74)
Általános rendelőintézeti asszisztens
Kovácsné Alapi Erzsébet (75)
Egészségügyi szakoktató , Általános betegápoló, Általános laboratóriumi asszisztens
Pallai Sándorné (75)
Általános betegápoló, Műtős szakasszisztens, Egészségügyi szakoktató
Soós Balázsné (80)
Védőnő
MESZK Komárom-Esztergom Vármegyei Területi Szervezet
Simon Gabriella (85)
Fogászati asszisztens
Szenczy Ilona Mária (80)
Gyógyszertári asszisztens (52)
MESZK Pest Vármegyei Területi Szervezet
Antal Mária (75)
Felnőtt szakápoló
Bartha Attiláné (79)
Gyógytornász
Bayer Andrásné (75)
Üzemi ápoló, Általános rendelőintézeti asszisztens
Cs. Kovács Mihály Béla (74)
Bioenergetikus, Fitoterapeuta
Dohnál Gáborné (75)
Általános ápoló
Fischer István (75)
Ideg-elme ápoló, Egészségügyi menedzser (54),
Intézetvezető
Gornyák Pálné (75)
Röntgenasszisztens (52)
Lukács Erzsébet (75)
Általános laboratóriumi asszisztens
Marton Zsoltné (80)
Általános betegápoló, Körzeti ápoló
Mogyorósy Istvánné (75)
Általános laboratóriumi asszisztens
Mózes Katalin (75)
Optometrista
Rágyánszkiné Dóka Ágnes (74)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens
Tokics Józsefné (75)
Körzeti ápoló, Fizioterápiás asszisztens, Üzemi ápoló
Ványi Frigyes (80)
Reflexológus
Császár Bíró Gyuláné (74)
Gyógyszerkiadó szakasszisztens (54), Gyógyszertári asszisztens (52)
MESZK Somogy Vármegyei Területi Szervezet
Dr. Kraliczky Antalné (74)
Felnőtt szakápoló
MESZK Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezet
Gödén Sándorné (75)
Csecsemő- és gyermekápoló (54)
Hamvas Bálintné (75)
Pszichiátriai ápoló és gondozó
Kordován Andrásné (75)
Általános ápoló
Szalay Mária (75)
Csecsemő- és gyermekápoló (54)
MESZK Vas Vármegyei Területi Szervezet
Buús Istvánné (75)
Audiológiai asszisztens
Dejcsics Józsefné (75)
Általános ápoló
Radó Katalin Eleonóra (75)
Közegészségügyi-járványügyi felügyelő
Nagy Ilona (79)
Gyógytornász
Németh Lajosné (74)
Szakgondozó (bőr-nemibeteg gondozó), Csecsemő- és gyermekápoló (54)
MESZK Veszprém Vármegyei Területi Szervezet
Bakonyi Zoltánné (75)
Diplomás ápoló , Csecsemő- és gyermekápoló (54), Körzeti ápoló
Berta Józsefné (75)
Gyógyszertári asszisztens
Horváth Józsefné (75)
Ápoló (54)
Kühn Ilona (75)
Üzemi ápoló, Gyógymasszőr, Körzeti ápoló
Somogyi Margit (75)
Ideg-elme ápoló
Szilassy Albertné (75)
Védőnő
MESZK Tolna Vármegyei Területi Szervezet
Mozolai Mihályné (80)
Szülésznő (54)
Savanyu Mária (75)
Általános ápoló és általános asszisztens
MESZK Zala Vármegyei Területi Szervezet
Szalai Etel (75)
Reflexológus, Általános ápoló
Gratulálunk!
a galéria a képre kattintva nyitható meg: