„Minden születés egy külön történet, amihez nincs forgatókönyv” – beszélgetés Tóth Annával, a MESZK Szülésznői Tagozatának vezetőjével a szülésznői hivatásról, a Szülésznők napján.
Magyarországon 2025-ben mintegy 72 ezer gyermek született. Az édesanyákat e folyamat során kísérik végig a szülésznők – a várandósgondozástól egészen a születés utáni első napokig.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szülésznői Szakmai Tagozata a hazai ellátórendszer egyik legaktívabb közössége: közel 2500 szülésznő dolgozik ma Magyarországon, akik tavaly csaknem 72 ezer új életet segítettek a világra. Az elmúlt időszakban – a szakmai szervezetek, köztük a MESZK közreműködésével – a szülésznői kompetenciák jegyzéke jelentősen bővült, elismerve a kolléganők önálló döntéshozatali képességét az alacsony rizikójú szülések vezetése során. A szakmai presztízs növekedését és a továbbtanulási lehetőségek bővülését jelzi, hogy elindult az egyetemi szintű mesterképzés (MSc) is, amelyre immár az ország két pontján, Budapesten és Győrben is jelentkezhetnek a fejlődni vágyó szülésznők.
Tóth Anna, a MESZK Szülésznői Szakmai Tagozatának vezetője szerint a szülésznői hivatás a technológiai fejlődés és az egyetemi szintű képzés ellenére komoly kihívásokkal, köztük utánpótlásgondokkal küzd. A több mint 40 éve pályán lévő szakember a hivatás megbecsülésének növelését és a mentorálást tartja kulcsfontosságúnak a pályaelhagyás csökkentése érdekében. A szakma kihívásairól, változásairól és szépségeiről beszélgettünk a Szülésznők napja és a Születés hete alkalmából.
Milyennek látja ma a 2500 fős tagozat vezetőjeként a szülésznői szakma helyzetét Magyarországon?
- Nehéznek. A számok önmagukért beszélnek. Bár több mint kétezer regisztrált szülésznő tartozik a szakmához, az aktívan dolgozók száma ennél jóval kevesebb, és közülük is csak egy szűkebb kör dolgozik ténylegesen a szülőszobán. Ráadásul a kollégák jelentős része néhány éven belül nyugdíjba vonul, így az utánpótlás kérdése kulcsfontosságú.
Az 1500 fős aktív állomány a 70-80 ezer szüléshez mérten rendkívül alacsony szám – derült ki a beszélgetés folyamán. Emiatt állt elő az a helyzet, hogy a szülésznőket szinte kizárólag a szülőszobai feladatokra kell átcsoportosítani, míg a nőgyógyászati osztályokon egyre inkább speciális ápolók veszik át a helyüket.
Van utánpótlás? A fiatalok mennyire választják ezt a hivatást?
- Érdeklődés van, sokan végzik el a képzést, ugyanakkor a pályaelhagyás aránya magas. Sokan egy idealizált képpel érkeznek, és csak később szembesülnek azzal, hogy ez a hivatás mennyire összetett. Meg kell érteni, érezni, hogy a szakterületünk nemcsak a szülés pillanatáról szól, hanem komoly felelősséggel járó, önálló munkafolyamatokról is. Sokan jönnek egyfajta romantikus elképzeléssel, de menet közben rájönnek, hogy ez a munka nem „csak” a kisbabáról, hanem a szülő nőről és hónapokon átívelő hatalmas felelősségről szól. A nehézségek különösen a pályakezdés utáni években jelentkeznek.
Egy olyan hivatásnál, amely gyakorlatilag 100%-ban nőkből áll, ez talán az egyik legnagyobb ellentmondás, hogy míg a szülésznők mások családalapítását segítik, a sajátjukat a három műszak miatt alig tudják menedzselni. Aki 3 vagy akár 6 évet is otthon tölt a gyermekeivel, annak a visszatérés egy komoly szakmai kihívás – tudtuk meg Tóth Annától.
Mennyire jelent ez szakmai visszaesést a gyorsan változó protokollok és kompetenciák világában? Milyen lehetőségei vannak egy kisgyermekes édesanyának, hogy a gyermekgondozás évei alatt is naprakész maradjon, és ne érezze szakmai visszaesésnek a gyermekével otthon töltött éveket? A kérdésekre válaszként a tagozatvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a protokollok nem változnak olyan drasztikusan, hogy a visszatérés szakmailag lehetetlen legyen – a gyerekek ma is ugyanúgy születnek, mint régen.
- Megoldást elsősorban a munkáltatói oldalnál kellene keresni, egy olyan szemléletváltozással, amely részmunkaidős lehetőséget vagy állásmegosztást kínál, alkalmazkodva a fiatal szülésznők igényeihez – foglalta össze Tóth Anna. – Emellett kulcskérdés a képzési rendszer fejlesztése. Személyes szívügyemnek tekintettem az MSc képzés elindítását: az elmúlt években szinte az összes szakmai anyag és a program kidolgozásában részt vettem, mert hiszem, hogy ez a szintlépés új távlatokat nyit. Az új mesterképzés olyan irányokat kínál, mint a szonográfus szakirány, vagy a szoptatástámogatás, hosszú távon pedig belőlük válhatnak azok a „tudós szülésznők” vagy műszakvezetők, akik a legkomplexebb esetekben is kompetens döntéshozók. Ehhez persze elengedhetetlen a mentorálás is; a tapasztalt kollégák gyakorlati tudása pótolhatatlan a pályakezdők számára.
A szakma hatalmasat lépett előre a bábaképzéstől az egyetemi diplomáig. Miben látja ebben a folyamatban az igazi áttörést?
- Egy folyamatos fejlődésről beszélünk, ahol a cél az, hogy a szülésznők valóban élni tudjanak az önállóságukkal. Külföldön a szülésznő teljesen önállóan vezeti a normál szülést, és itthon is megvan ehhez a képzettségünk, bár a létszámhiány és a felelősségvállalástól való félelem még sokszor gátat szab ennek. Ugyanakkor mérföldkő, hogy a törvény ma már lehetővé teszi az önálló várandósgondozást a szülésznők számára. Ez a fajta szakmai tekintély csak tiszta viszonyok között képzelhető el: a szabad szülésznőválasztás kivezetésével a kollégák megszabadultak a folyamatos behívhatóság, az anyagi feszültségek és a hálapénz rendszerének méltatlan állapotaitól. Ez a tisztulási folyamat alapozza meg, hogy a szülésznő ne „választható szolgáltató”, hanem önálló, felelős szakember legyen, ami hosszú távon a kiégés veszélyét is csökkenti.
Mitől lesz valaki igazán jó szülésznő?
- Ez egy nagyon összetett kérdés. A szakmai tudás alap, de önmagában nem elég. Gyors helyzetfelismerésre, határozottságra, ugyanakkor empátiára és türelemre is szükség van. Minden szülés más, minden nő más, ezért a szülésznőnek képesnek kell lennie alkalmazkodni, és rövid idő alatt megtalálni a megfelelő támogatási formát.
Négy évtized alatt a technológia fejlődése is nyomot hagyott a szülőszobák világában. Van olyan eszköz vagy módszer, ami ma már természetes, de a pályája elején még elképzelhetetlen lett volna?
- A technológiai ugrás leginkább az ultrahang-diagnosztika és a szonográfus képzés fejlődésében érhető tetten, de a szülőágyak funkcióinak bővülése is forradalmi volt. A korábbi statikus ágyak helyett ma már számtalan pozíciót támogató eszközünk van, ami lehetővé teszi, illetve tette a vertikális szülések és a természetesebb szemlélet térnyerését. A császármetszések technikája is összehasonlíthatatlanul biztonságosabbá vált a nyolcvanas évek óta.
Most ünnepeljük a Szülésznők Napját, és zajlik a Születés Hete is. Mit jelentenek a szakma és a lakosság számára ezek az alkalmak? Segítenek az alkalomhoz kötődő rendezvények abban, hogy a társadalom jobban rálásson a munkakörben betöltött szerep fontosságára?
- Ezek a rendezvények mára kicsit átalakultak, hiszen a szülőszoba-látogatások és szülés-felkészítők ma már a hétköznapi rutin részét képezik. Ugyanakkor fontos alkalmak ezek arra, hogy rávilágítsunk a tiszta szakmai viszonyok fontosságára. Beszélnünk kell a nehézségekről is, például a dúlák jelenlétéről, akikben nagyon sok várandós nő a megváltást hozó személyt látja, mi viszont azt látjuk, hogy szakmai végzettség nélkül sokszor hamis, erősen idealizált képet festenek a szülésről, ezzel nehezítve a kórházi szakemberek és a kismamák közötti bizalmi kapcsolatot. – fejtette ki véleményét Tóth Anna.
Tóth Anna pályafutása során nem elégedett meg a szülőszobai jelenléttel: szakoktatói és egészségügyi menedzseri diplomát szerzett, és a kamara alapítása óta küzd a szakma elismeréséért. Szakmai hitelességének egyik legfontosabb oszlopa a stabilitás: gyakorlatilag negyven éve ugyanazon a munkahelyen, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján dolgozik.
Amikor arról kérdeztük, mi volt az a belső hajtóerő, amely ennyi évtizeden és változáson át a pályán tartotta, a tagozatvezető így emlékezett vissza a kezdetekre:
- A történetem nem egy gyerekkori szülésznői ábránddal kezdődött, kutató laborban szerettem volna dolgozni. Véletlenül kerültem egészségügyi szakközépbe – a budapesti Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskolába –, ahol a kiváló tanáraim szerettették meg velem a szakmát. A szülészetbe sem elsőre, hanem a gyakorlati munka során szerelmesedtem bele – emlékezett vissza Tóth Anna. – Nagyon szerettem és szeretem a gyakorlati munkát, de az első pillanatoktól kezdve vonzott a szakma oktatása is, így tulajdonképpen már huszonévesen belelendültem az oktatási, mentorálási munkába is. A pályafutásom során szinte minden új képzési forma kidolgozásánál ott bábáskodtam szakértőként, a legnagyobb örömöt mégis az jelentette, ha a tudásomat közvetlenül is átadhattam. Számomra a legnehezebb napokon is a tanítás és a szakterület minden ágában való jelenlét adta a legtöbb erőt.
A tagozat vezetője 40 éves pályafutása alatt több mint tízezer újszülöttet segített a világra, ennyi év tapasztalatával is azt vallja: minden szülés egyedi, és nincs előre rögzített forgatókönyv a „jó” szüléshez. Zárásként természetesen adódott a kérdés, hogy mit üzenne a pályán dolgozó vagy arra készülő szülésznőknek?
- Azt, hogy a mindennapi nehézségek ellenére próbálják meg meglátni azt, amiért ezt a hivatást választották. Nem kell, hogy mindenki szülésznőnek szülessen, de aki nyitott szívvel áll hozzá, abban menet közben megszületik az elhivatottság. Azt kívánom a fiataloknak, hogy legalább az első harminc évben tartson ki náluk az a lendület, amit én éreztem – zárta mosolyogva gondolatait Tóth Anna.